A magyarság egészének fejlődését segítő tőkét jelentenek a nemzetpolitikára fordított források – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Egerben, a Mi történetünk című, külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló szakmai hétvégén.
Potápi Árpád János köszöntőjében kiemelte: a kormány legfontosabb nemzetpolitikai küldetése
úgy megerősíteni a magyar-magyar kapcsolatrendszert, hogy szétszakíthatatlanná váljon.
Emlékeztetett: a szocialista kormányzás utolsó évében alig több mint 9 milliárd forint jutott ilyen célokra, miközben ez az összeg mára meghaladja az évi 100 milliárdot.
Felidézte: a kabinet 2010 óta radikális fordulatot hajtott végre a nemzetpolitikában, az első négy év a keretrendszer kialakításáról szólt, amelyre alapozva azóta sikerült előrelépni a szülőföldön való boldogulás területén is. Magyarország gazdasági erejére alapozva születtek meg azok az eredményesen működő programok, amelyek nyomán megújul, erősödik a Kárpát-medence – fogalmazott.
A rendezvény jelentőségét méltatva Potápi Árpád János hangsúlyozta: a 2014 óta hagyományosan évente megrendezett eseményen nyolcvannál több fiatal vesz részt a Kárpát-medence külhoni területeiről. Mivel nemzetet csak rájuk lehet építeni, a gyerekeket, fiatalokat szolgáló programok megvalósítása a cél – húzta alá, megjegyezve, hogy a határon túli intézményhálózat bővítése, fejlesztése kapcsán is kiemelt figyelmet fordítanak erre a korosztályra.
E szempontból és immár gazdasági tekintetben is elmondható: a Kárpát-medence egyre egységesebbé válik – tette hozzá az államtitkár. Utóbbi kapcsán kitért arra is: az elmúlt időszakban megindult gazdaságfejlesztési programok a határon túli területek szinte minden vállalkozásához juttattak a fennmaradásukat, fejlődésüket segítő támogatásokat.
A magyar vállalkozók 92,4 százalékban magyar munkavállalókat foglalkoztatnak és gazdasági partnereik többségét az anyaországban keresik, illetve találják meg, az e célra fordított források tehát a Kárpát-medence egészének gazdasági erejét növelik és hozzájárulnak Magyarország gazdasági fejlődéséhez is
- szögezte le.
Mindez reményt nyújt arra is, hogy a magyarság egészére jellemző demográfiai helyzet megváltozzon és 2030-ra megálljon a népességfogyás, majd a lélekszám tekintetében is elinduljon a magyarság gyarapodása – mondta Potápi Árpád János.
Szólt arról, hogy az Országgyűlés döntése értelmében 2020 a nemzeti összetartozás éve lesz, ezen belül a nemzetpolitikai államtitkárság az erős magyar közösségek tematika köré szervezi majd programjait a következő évben. Ennek jegyében a hangsúly a közös sikerek és eredmények számbavételén, összegzésén és megismertetésén lesz, amely hozzásegítheti a nemzetet ahhoz, hogy a vesztes 20. század után a 21. század nyertese legyen – hangoztatta az államtitkár.
(MTI)
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azért érdekes vagy igaz ez, mert amikor az Admiral Kuznyecov repülőhordozó elindult Szíriába minden baja előjött elromlott egy hajtómű még a segítő hajók sem tudták irányítani, és a repülőknek is a vízre kellett leszállni, amikor elszakadt a fékezőkötél is. Gibraltárnál is bajba került a hordozó, és a spanyoloktól kértek segítséget de ők beintettek. Jólenne ezért nekik egy kikötő az Adrián. Az itt hőbörgők csak ilyesmivel nem dicsekednek, inkább egymásnak uszítják a népeket, közben röhej milyen tehetetlen elmaradott az orosz haderő. egyetlen fegyvere a pusztító eszközök tömeges termelése, amivel felkésziti a csicskásait egy konfliktusra. Hiába képeznek az oroszok akármekkora armadát, azok eltörpülnek a kínai és az amerikai armada mellet úgy technikai, vagy mennyiségi, és minőségi szinten.
Órült vagy áruló, vagy kapzsi aki azt feltételezi, hogy ebből a magyarok a legkisebb eredményt is elérhetik.
Pontosan így kezdődött minden világháború. A kezdeményezők mindig vesztesként vonultak vissza.
Hiszen, bármelyik lépett volna a másik tyúkszemére, nem úszta volna meg lábtörés nélkül.
Most meg létezik egy NATO, amely lerázná magáról Európát, ugyanakkor semmiképpen nem engedi ki a karmai közül a régi nagy riválist, aki visszatérésre készül, nem is akárhogy: tanult a Nyugattól neokolonista stratégiát, megfejelve katonai agresszióval. Valamit kezdeni kéne az oroszokkal, mert, ha egyszer védelmi, újrafelosztási szövetséget köt Kínával, Törökországgal, egyes arab államokkal, akkor nem csak helyi konfliktusokkal kell számolnunk, hanem magával a III., világháborúval.
A szibériai tehenészetek igen gyenge tejtermeléssel küszködtek, mig a mezőgazdászok meg nem mutatták azokat a hiányosságokat, amit nálunk a legegyszerűbb gazda is ismer. Ezeknek az állatoknak sok szemestakarmányt is kel adni, hogy tejeljenek. No ez volt ismeretlen a gulág világában, hogy még az állatnak is jólétet kell teremteni, ha azt akarjuk hogy tejeljen. Sajnos mára inkább mi megyünk visszafelé ezen az úton. sok felé látok olyan tehenészetet, az utak mentén, ahol a nemesített állatokat tartják rideg körülmények kötött.
Sajnos nap mint nap látom ezeket az állatokat, és nékem eszembe jut, hogyan bántunk mi Bimbóval, ami annyi tejet adott a mi családunknak, hogy a szomszédok azt mondták ennyi tejben még fürdeni is lehetne, mert sokallták. Ennek a titka nálunk az állat szeretete, és bőséges ellátása volt.
Az oroszok, véleményem szerint most is koplalnak. A mi társadalmunk is szegényedik, de még a pohoséknak nagyon sokat kell rabolni, hogy a példaképét elérjük. Sok iskolát kell lerombolni, és sok kórházat tönkretenni. Kíváncsi vagyok hol lesz a határ mikor érünk el a gulág valóságába.
Az USA meg nyomta, már az űr felosztásánál tartottak, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy ennek a versenynek csak a mi táborunk lehet a vesztese. Ekkoriban lépett a színre Japán, felajánlva Szibéria ásványianyag-lelőhelyeinek a feltérképezését, az olaj, az ércek kinyerését, szállítva a technológiát, vállalva a munkaerő betanítását. Évtizedekre megvetette volna a lábát, olyan gazdasági felemelkedést biztosítva, amelyet ez a térség nem ismer. Emlékszem, a párommal latolgattuk a lehetőségeket, mi minden származhat egy ilyen gigaberuházásból, annak kihatásaiból, mennyiben érintené, hogyan befolyásolná a KGST országait. És nem lett belőle semmi. Ma sem tudom, miért nem. Hogy mi tartotta vissza akkor az oroszokat. Biztosan születtek elemzések, magyarázatok, soha nem néztem utána, talán, mert akkoriban csak rosszkedvűen legyintettem , pláne, hogy láthatóvá váltak a szocialista gazdaság élhetetlenségei. Tudtuk, hogy előre kell menni, hogy kell a tőke, hogy át kell venni a nyugati modellekből az ide integrálható elemeket. Kádár is felismerte, kidolgoztatott egy nagyívű fejlődési tervet, csak már idő nem maradt.
Majd egyszer. Az emberiség újra és újra nekifut egy emelkedettebb erkölcsű társadalom kialakításának, egyre magasabb szintről indulva. Egyszer sikerülni fog. Van, ahol már működik is. Ezt a nagy felfordulást a világban természetesnek tartom, forrongás, ide-oda vándorlás nélkül nincsenek változások. Jézus is elzarándokolt Indiába világot látni. :)
Csak egyetlen veszély leselkedik ránk, a hatalom ízétől megmámorosodottak tébolya. Nem kicsi veszély, de elhárítható.
Új hozzászólás