A kormánynak és a jegybanknak be kellene avatkoznia a forint védelme érdekében – közölte az MSZP elnökhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten, megjegyezve: a gyengülő forint miatt ráadásul a magyar munkavállalókon keresnek a multinacionális cégek.

Az MSZP a kormánytól várja a forint megmentését

Mélyponton van a forint az euróhoz képest, százmilliárd forintos lyuk tátong a költségvetésen és gyorsul az infláció – sorolta a problémákat Szakács László.

Szerinte a gyengülő forint nem kedvez az infláció megállításának, jó viszont a multinacionális cégeknek, amelyek forintban fizetnek ki, de euróban számolnak el. Példaként említette, hogy ha egy multi egy alkalmazottjának 300 ezer forintot fizet, akkor ez 300 forintos euró mellett 1000 eurójában került, most azonban csak 880-890 eurójába.

Az ellenzéki politikus elmondta, a magyar kormány is sok mindent euróban fizet ki, például a letelepedési, azaz a "Rogán-kötvényeket". Ezek a kötvények most járnak le, visszajár a pénz, és megint a magyar adófizetők járnak majd rosszul – hangoztatta.

Szakács László közölte, írásbeli kérdéssel fordul Matolcsy Györgyhöz, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökéhez és Varga Mihály pénzügyminiszterhez. Hozzátette: a legfőbb kérdés az, hogy a két vezető beszél-e egymással. Varga Mihálytól azt is megkérdezi, elegendő-e a költségvetési tartalék az árfolyamromlásra, illetve mennyivel kerülnek többe most a letelepédési kötvények – sorolta kérdéseit. Szakács László a jegybank elnökétől azt kérdezi, mennyit keresett az MNB azzal, hogy "olcsósították" a forintot.

Komjáthi Imre MSZP-alelnök felidézte, hogy a múlt héten Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt: nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek. Az ellenzéki politikus azt firtatta, mi az oka annak, hogy a szakszervezeti vezetők mégis kétszámjegyű béremelésért "kopogtatnak a kormány ajtaján", vagy hogy egy mestervizsgával rendelkező kezdő tanár fizetését hozzá kell igazítani a minimálbérhez.

Az alelnök szerint a helyzetet konzerválja a jelenlegi rossz adórendszer, amely a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé teszi, ezért progresszív adózásra lenne szükség.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Kedves fidesz nyaloncok. 2009-ben 272ft volt az Euró. Azóta 340-hez járunk közel. Tehát Orbán populista királysága alatt 25%-al, tehát egy negyeddel lett szarabb a forint!!!

Persze, hogy jó sokat tudjatok lopni a forint/eur bennfentes kereskedésekből is maradt a forint, de ennek az éremnek a másik oldala, hogy maradt a forint/eur alapú gazdasági összehasonlíthatóság is..:)

Mindenki pontosan tudja, hogy azok a fejlesztések, melyeknek a felét elloptátok és maradék is értelmetlen, mert olyan dolgokra hivtátok le, amiből lehet lopni mind mind EU-s pénz volt(90%). A hergelés meg csak arról szólt, hogy ne az EU-hoz, hanem egy fidesz nevű szélhámos bandához legyen kötve a fejekben. Az a jó lét(nevezzük annak..), akinek ez realizálható a társadalmi osztályában is csak régiós tendencia egy töredéke... Ha most jönne egy válság, akkor itt maradnánk a már lerohadt kórházakkal és a rohadásnak induló focigecivel. Ezek nem maradandó társadalmi és gazdasági értékek és senki nem kérte szaros focit azon a mérlegenb, ahol a másik oldalon kórházi fertőzésekbe hal bele sok ember. Ez egy szar fideszes birkáknak, akik alatt 60ft romlott a forint, ami halkan jegyzem meg, de valahol gazdasági mutató is...:)

Mindegy ti ezt is sikernek könyvelitek el! :) Könnyű dolga van Viktornak, csak a majomparádét kell játszania és a kis majmok már tapsolnak az ostoba tekintetekkel..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Pártunk és kormányunk most nem ér rá a forinttal foglalkozni!
Brüsszelben kell az uniós eurókat "megmenteni és megvédeni" a kormányfőnek! Arról nem is beszélve, hogy minél gyengébb a forint, annál többet ér az ajándék euró, annál többet lehet "elosztani", kinek kinek érdemei szerint!
Eladott Ország
Nem tudok elvonatkoztatni a gyanútól, hogy azért rontják szándékkal is most az árfolyamot, mert akkor szabadon elkölthető, ellopható többlet keletkezik az átváltás során. Ez jó Kusza Szemnek, az alapítványainak, de a bűnbanda közelieknek is. Korábban mások mellett Békesi László is szépen kifejtette, az exportot valóban segíti a forintleértékelés, de csak ha helyi alapanyagból, helyi cég exportál, olyan meg nagyon kevés van. A nagyvállalatok, akik az export zömét bonyolítják, eddig is euróban számoltak. Ettől a korrupt bandától nem várható a forint megmentése.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/81041006_2451887311600289_5802262042484146176_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_ohc=nB5mALSk3TwAQkgs6xoxQcFbdDDSAjw9wmavHOaEL0EImU9pDty_BSCQw&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=7fa4d836604f8eaab0cb59573d61ce59&oe=5E9680C1
A fidesz bemutatja az új 1 eurós bankjegyet:
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/09/69438046_2400723700018815_3641517996490358784_n.jpg
simmering73
Kormánytól? Hát azok rohasztották le.
advocat
@Eladott Ország: "Ezek"? Ezek rohasztják,mert így az eurós pénzekből tobb - átváltott - forint nyúlható le. Viszont érdemes lenne egy kicsit jobban odafigyelni. Mert nem a nyaralási € lesz csak drágább, hanem az import áruk is. Autó, de az import mosószer, és minden amit behozunk, a spanyol zöldségtől a kenyérsütési adalékokig minden. Hisz alig van már magyar áru. A GLOBUS konzerv is már cseh! Ha valaki egy kicsit is figyel észreveheti, hogy már ezer forint alatti termékek drágulása is 100 Ft körüli. Sajt, vaj és még ki tudja. No ez a drága! Mert napi cikk. Nem az olcsóbb színes tv!
Rockxy
majha nevjorkból engedéjt adnak a zorbánnak
rokker33
@advocat: Tegnap néztem 1100 forint a teszkoba egy kilogramm paprika 1000 forint a paradicsom akciósan! Oké hogy tél van de azért ez már túlzás és biztos megvan az okai csak nem hozzák nyilvánosságra! Ausztriai Spárba 3 darab kaliforniai paprika 1 euro akciósan itt 300 forint darabja Formil 3.5 % tej 56 cent magyarba 280-300 Ft és csak egy két példa volt, mert itt élek és dolgozom és tudom, hogy sokkal olcsóbb minden mint Magyarországon!Tv elektronikus cuccok minden olcsó nem érdemes már lassan átmenni magyarba! Mikor a fidesz volt az ellenzéki akkor verték a nyálukat a 290 euro forint árfolyam miatt most kuss van!
kereső
Az mszp nem tudja, hogy a kormánynak, és főleg az mnb-nek nincs árfolyamcélja. A magyar forint szabad préda.
A magyar forint gyengülése, ill. a folyamatos leértékelődése az euro-val, dollárral szemben a kormánynak,és az mnb-nek a legjobb- a költségvetés szempontjából is. A leéértekőlődött forinton nem a multik kaszálnak a legtöbbet, hanem a kormány és az mnb. És ha jól belegondol az mszp, akkor nem is multik járnak a legjobban.
SystemError
Kedves fidesz nyaloncok. 2009-ben 272ft volt az Euró. Azóta 340-hez járunk közel. Tehát Orbán populista királysága alatt 25%-al, tehát egy negyeddel lett szarabb a forint!!!

Persze, hogy jó sokat tudjatok lopni a forint/eur bennfentes kereskedésekből is maradt a forint, de ennek az éremnek a másik oldala, hogy maradt a forint/eur alapú gazdasági összehasonlíthatóság is..:)

Mindenki pontosan tudja, hogy azok a fejlesztések, melyeknek a felét elloptátok és maradék is értelmetlen, mert olyan dolgokra hivtátok le, amiből lehet lopni mind mind EU-s pénz volt(90%). A hergelés meg csak arról szólt, hogy ne az EU-hoz, hanem egy fidesz nevű szélhámos bandához legyen kötve a fejekben. Az a jó lét(nevezzük annak..), akinek ez realizálható a társadalmi osztályában is csak régiós tendencia egy töredéke... Ha most jönne egy válság, akkor itt maradnánk a már lerohadt kórházakkal és a rohadásnak induló focigecivel. Ezek nem maradandó társadalmi és gazdasági értékek és senki nem kérte szaros focit azon a mérlegenb, ahol a másik oldalon kórházi fertőzésekbe hal bele sok ember. Ez egy szar fideszes birkáknak, akik alatt 60ft romlott a forint, ami halkan jegyzem meg, de valahol gazdasági mutató is...:)

Mindegy ti ezt is sikernek könyvelitek el! :) Könnyű dolga van Viktornak, csak a majomparádét kell játszania és a kis majmok már tapsolnak az ostoba tekintetekkel..
Eladott Ország
A folyamatosan gyengülő forinton a nemzetthy' bank is jól megszedi magát, hisz ő váltja át a valutát, helyi fizetőeszközre. Örvendjünk, mert lesz további pénz az alapítványoknak, műkincsekre is telik, minden másra is be lehet spájzolni. Egyébként, a szlovák testvéreknél már hetekkel korábban 341 Ft-al váltották az eurót. Lesz ez még 370 is. Amíg ezt a kleptokrata szarházi bandát nem váltják le nem lesz változás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.