Január 31-ei határidővel közzétették vagyonnyilatkozataikat az Országgyűlés tagjai, érdekes anomáliára bukkant az Mfor.

Hová lettek a fideszes politikusok milliós karórái ? – A képeken rajtuk van, a vagyonnyilatkozatukban nyomuk sincs

A cikk szerint ugyan műtárgyak és antik darabok tehát még csak-csak akadnak a képviselők vagyonnyilatkozataiban, a vagyonnyilatkozatokban csak elvétve nyoma ékszereknek vagy karóráknak.

Ékszerek tulajdonosának csak a fideszes Láng Zsolt vallotta magát, míg azt, hogy 2005 környékén kapott egy feltehetően több milliós értékű Breitling órát, csak az MSZP-s Vajda Zoltán vallotta be, azt pedig, hogy vásárolt magának szintén egy Breitling darabot, csak Nyitrai Zsolt ismerte el

Az, hogy 198 képviselő közül csupán hárman tüntették fel órákat, különösen furcsán hat annak a fényében, hogy meglehetősen könnyen találni képeket kormánypárti politikusokról méregdrága óráikkal.

Egy régebbi cikkünkben már beszámoltunk ezekről, Lázár Jánosnak nagy valószínűséggel van egy kb. 2,2 millió forintos Bubbleback 3131-ese illetve egy Jaeger LeCoultre Reverso-ja. Varga Judit pedig úgy jelentette be 6 alapvető élelmiszer árának az maximálását, hogy közben a kiposztolt fotón egy 1,5 milliós órában mutatott rá a hentesnél a sertéscombra.

Azonban Rogán Antal csuklója is elég ismert, órája nagy port kavart, per is kilátásba került, ám Rogán Antal nem mutatta meg elhíresült óráját, ugyanis az interneten terjedő képet Bajnai Gordon negatívkampányának tartotta, amely szerinte azért indult, mert Bajnai nem támogatja a rezsicsökkentést.

Ezen a képen valószínűleg egy Hublot modellt visel melyek

5-10 millió forint között mozognak alapáron, a limitált kiadások ennek többszöröséért.

Az Átlátszó tavalyi cikkében az ingóságai közt idén lényegében csak méheit feltüntető Nagy István például szintén valószínűleg Breitling darabbal szerepelt, Süli János volt miniszter és államtitkár Omega Seamaster Planet Ocean-t viselt állítólag. 

Forrás: mfor

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

icegygenabro
@ómió: Az ELIOS 13, milliárdja mellett!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
icegygenabro
@ómió: Mi van tetűnáci? Nem megy az értő olvasás?
icegygenabro
Elios-ügy Magyarországon: lezárt nyomozás és kivett tételek

Az OLAF 2018 elején nyilvánosságra hozott jelentésében azt írta, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzéseinél 35 vizsgált projektből 17 esetében szervezett csalás történt. Az OLAF ezért a teljes támogatási összeg, 13 milliárd forint megvonását és vádemelést is javasolt.

A magyar kormány kivette az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított közvilágítási projektek számláit, így uniós forrás helyett magyar költségvetési pénzekből finanszírozták azokat.
Piszkos részletek

A jelentésből az összes cég- és személynevet kitakarták, sőt egyes oldalak is teljesen ki vannak takarva. A jelentés fő megállapítása, hogy súlyos szabálytalanságokat észleltek a vonatkozó KEOP-pályázatok kiírása, odaítélése és lebonyolítása körül. Például bizonyos esetekben módosították a pályázati kiírást anélkül, hogy a pályázókat értesítették volna, és kitolták volna a jelentkezési határidőt. 17 esetben olyan pályázatokat fogadtak be, amelyek meg sem feleltek a kiírásnak a felhasznált LED-izzók tervezett élettartamának tekintetében. Több KEOP-projekt esetében elmulasztották publikálni a kiírást, vagy olyan megszorító feltételeket alkalmaztak, amelyek indokolatlanul szűkítették le a potenciális pályázók körét gyakorlatilag egyetlen vállalkozásra.

A KEOP-2012-5.5.0/A projekt esetében azt állapította meg az OLAF, hogy egy szervezett csalási műveletet valósítottak meg, amely során hamisított dokumentumokat felhasználva mesterségesen túlbecsülték a költségeket, a tendert az arra jelentkező vállalkozás szakembereinek részvételével írták ki. Összességében a szabálytalanságok közel 44 millió Euró közpénzt érintettek, ami több mint 13,12 milliárd forint.
Lepényleső
...felmerül hát a klasszikus kérdés;
az egykor még mélyen tisztelt - mára már degradált publikum - nekik hisz,vagy a korlátolt szemének,
s ha mégis a szemének,akkor ezért nevezték ezt egykor a hazugságok közül a szemenszedetteknek?
ómió
@icegygenabro: A tetünácik a ti táborotok, bolsiék vezértetve! Agyatlan fejedben annyi se maradt meg, amikor Maki efftársad azt közölte, hogy ti, bolsitetvek azokat külön képviselitek!? És még te sercegsz itt megértésről!? Szóval, legalább a magadéit ismerd fel, tetüefftárs! Ha nem megy, igényelj magadnak egy donor kutyaagyat - az mindig felismeri az övéit!
icegygenabro
@ómió: Nácitetű, olvasni és értelmezni tudsz?
" Az OLAF ezért a teljes támogatási összeg, 13 milliárd forint megvonását és vádemelést is javasolt."
Poltpot szerint nem történt bűncselekmény. Hülye vagy mint a seggem...
ómió
@icegygenabro: Bolsiék fajkretén fajgyagyása! Magyarországon bűncselekményt "megítélni" nem a bolsi tetübandátok ráhazudása a jogosult, hanem a magyar ügyészi szervek! Érted, bolsiék fajtetve!? Erre még a brüsszeli tetübolsi efftársaid se jogosultak! Bármennyire fájó is ez a fekálfajtátoknak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.