Hadházy Ákos továbbra is szorgosan gyűjti, mely híreket igyekszik elhallgatni a kormány által vezérelt köztévé híradója.

Hány percben számolt be az M1 Híradó Mészáros új hajójáról? Itt a legújabb propagandafigyelő
Fotó: Youtube

A független képviselő legutóbb az M1 Híradó augusztus 7-i, 19:30-as kiadását vizsgálta, és ismét azt állapította meg, hogy a hírműsor kizárólag a kormányt pozitív színben feltüntető elemeket tartalmaz, az ellenzéket pedig (az ellenzéki szavazók adóforintjaiból is) igyekeznek lejáratni. 

Míg Orbán Viktorról azt kommunikálják, hogy "legény a gáton" (megvéd bennünket az árvizektől), Karácsony Gergelyt azzal vádolja egy kormányközeli "elemző", hogy a főváros vízdíjemelési tervével a "botrányáról" akarja elterelni a figyelmet.

Ezek pedig a Híradóból kimaradt témák:

444: Mészáros Lőrinccel a fedélzeten lefotóztuk a NER szolgálatába állt legújabb szuperjachtot

24.hu: Publicus Intézet: a vízdíj még a fideszeseknél is vízválasztó

444: Beázott a Magyar Nemzeti Galéria, Gulácsy-festményeket kellett leszedni

Népszava: Pénzt kérnek az istentiszteletre igyekvő hívektől Balatonaligán, ahol egy kis templom éppen a NER-közelbe került területen fekszik

24.hu: Elszálló üzemanyagár: öngólt rúghat a kormány az adóemeléssel

- olvasható Hadházy Ákos cikkében, további részletek itt.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Az 1 bitesek csak a jo hireket szeretik. A rosszakrol tudni sem akarnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ezodabasz
@Pegero: Itt figyeled a híreket? Lemaradt a java! Ez nem a baloldali média:))
izéke
Lölő arcára nézve ki nem hiszi el,hogy ő egy géniusz? De miért nem ő lesz a gazdasági miniszter? Úgy elvirágoztatná az országot de úúúgy,orbán az ország ellen van ha nem engedi meg :DDD
jáger laszló
A kormányzati média pedig minden fontos dologról beszámol!
Kivéve amiről nem!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Yoda69
Az 1 bitesek csak a jo hireket szeretik. A rosszakrol tudni sem akarnak.
vacsi
TV-t nem nézek, de pl. a szavak között kell olvasni! Bármit elhallgathatnak - de egyszer minden kiderül...
Clavigo
Vazzzzze,,,,,ez a rémhülye arc...(!)..
nemkati
@Yoda69: Akkor az 1bitesek a poloskás és patkányos kórházakról se tudnak. De meg fognak lepődni, ha bekerülnek oda!
csipetke
Az kimaradt Hadházy felsorolásából,hogy a Hadtörténeti múzeumot szanaszét szórták kisebb helyszínekre,mert a botcsinálta hadügyminiszter a kilátás miatt a várba akart költözni. Végeláthatatlan az a sok kár,amit ez a dilettáns,impotens, magukat kormánynak nevező halmaz okoz országszerte. Ha végre buknak,(mert előbb utóbb ez is eljön) évtizedekbe telik majd helyrehozni a károkat
Clavigo
@Philip Marlowe: Napi Fülöpke..DDD.. Siralmas vagy bumburnyák..
ómió
Mártha efftársról meg kusikál!? Ejnye!
Aki Én
@Philip Marlowe: 08:15 ezért vagy kibaszott kártékony és buta. Fel sem fogod.
Béla333
Az adóforintjainkból hülyítik az egész országot!
Mocskos szemét emberek ezek!
Sakk Matt
@Philip Marlowe: Anno hónapokig hörögtetek-sikoltoztatok Kóka helikoptere miatt vagy az MSZP kongresszus "luxusa" kapcsán. Orbán 10 millás repülőútjai és a pénztárcája jachtja belefér nektek.
Persze a nagyságrend a primitív fidernyákok agyáig nem jut el, hiszen azok csak nullák : P
Nessy
A királyi média vigyáz a hívek lelki nyugalmára, békéjére! Az esti híradó még véletlenül nyugtalan éjszakát okozna nekik! Kövér et. megmondta, a választókkal egy tíz éves szintjén kell kommunikálni! Bocs 10 évesek!
Sakk Matt
@Philip Marlowe: Ez akkor (sem) lenne túltolva, ha mindig ugyanazt szajkózná! Hadházy viszont folyamatosan újabb és újabb sunyiságokat mutat be!
Sakk Matt
@Philip Marlowe: Te izgulsz rá, hiszen te tartod számon..még ki is gyűjtöd : P
Clavigo
@Philip Marlowe: Látom ,,szorgalmasan jegyzetelsz ,, napi-Fülöpke...
Ezodabasz
@Philip Marlowe: NAPI-Filipke te agyhalott állat! Magad alatt vágod a fát, ha összegyűjtöd a fideszmutyis bűncselekményeket! A listád elég hiányos...gondolom nem fér ki egy hozzászólásban! Pótold és tanulmányozd miről is van szó te köcsög!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.