2019 óta lehetett kérni a bölcsődei támogatást azoknak a családoknak, akik helyhiány miatt nem tudták elhelyezni gyereküket állami bölcsődébe íratni. Ez most megszűnik.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A támogatás 2019 óta volt elérhető egy GINOP uniós pályázat keretében.
A pályázók akár havi 40 ezer forinttal is csökkenthették a kiadásaikat, ha a szülők, pontosabban tipikusan az anyuka vissza akart menni dolgozni, de csak magánbölcsiben talált helyet a gyerekének. Ez a probléma pedig olyan akkut, hogy sok kistelepülésen és 13 fővárosi kerületben automatikusan járt a támogatás. Eddig évről évre hosszabbította a kormány a pályázatot, a 2023 márciusi beadási határidő után viszont ez nem történt meg – írja a 444.hu a Pénzcentrum információja alapján.
A kormány nagyon büszke volt magára, amikor a Családvédelmi Akcióterv keretében vállalta, hogy 70 ezerre növeli a bölcsődei férőhelyek számát 2022-re. Ezt nem sikerült megvalósítani, mert tavaly 55 370 bölcsődei férőhely volt az országban, a magánbölcsikkel együtt. Bár akkor csak 50 720 gyereket írattak az intézményekbe, a 4600 üres hely nem azokban a városokban van, ahol szükséges lenne.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nektek helyes döntés volt, megtehettétek, nincs ezzel semmi gond.
Akkoriban minden sarkon volt bölcsöde és óvoda, jelenleg meg minden sarkon van egy stadion!
Fid előtt még a NÉP is ért valamit!
Mert ugye a stadion pár embernek hasznot hoz, de nem az országnak. A stadion a pénzt viszi, az óvoda-bölcsöde pénzt hoz a közösségnek és a családnak. Mert minél többen dolgoznak, annál több adó megy a közösbe, ha a szülők dolgoznak a család megélhetése is biztosabb. Persze a fidnél ez már nem így van, mindent a felső körnek, semmit a népnek!
Szüljenek a nők sok gyereket ,mert a statisztikában jól mutat,aztán azt csinálnak velük amit akarnak,
mert orbánék tesznek rájuk.
Új hozzászólás