Magyarország, a magyar gazdaság szerencsére olyan helyzetben van, hogy meg tudja előlegezni azokat a forrásokat, amelyeket az Európai Unió (EU) jelenleg nem utal el, pedig ezek járnának Magyarországnak – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szombaton, a vácdukai pihenő és rekreációs park átadóünnepségén.
Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, arról beszélt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében megvalósított fejlesztéseket is európai uniós forrásból kellett volna finanszírozni, de mivel az EU nem utalta el a Magyarországnak járó forrásokat, a magyar kormány megelőlegezte ezt a települések számára. Összességében 200 milliárd forintot juttattak így a településeknek – mondta.
Az államtitkár úgy fogalmazott: lehet nyomást gyakorolni ránk, lehet visszatartani a saját forrásainkat, de a magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy ki tudjuk pótolni a saját bevételeinkből, a saját forrásainkból, hogy a települések ne szenvedjenek kárt.
A parlamenti államtitkár hangoztatta: a TOP Plusz projektek közül a vácdukai az aranyérmes, ennek a településnek sikerült először elkészülnie a fejlesztésével. Hozzátette, hogy sok település még csak a szerződéskötésnél tart.
A vácdukai pihenő és rekreációs park több mint 170 millió forint vissza nem térítendő támogatásból készült el. A pályázati forrás segítségével tizenhatezer négyzetméter zöld felületen családbarát közparkot alakítottak a sportpályához közel. A fejlesztés keretében gyalogutat, futókört, rekreációs ligetet, gyermekjátszó- és piknikhelyet létestettek. A projekt részeként virágágyásokat telepítettek, bokrokat, fákat ültettek, sor került a patakmeder és forrás helyreállítására, valamint település gémeskútjának felújítására.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"vácdukai pihenő és rekreációs park" - mint egy falat kenyér úgy hiányzik ez is...! :)
- van valami közelebbi idöpontod,hogy ök kb. mikor is gondolkodhattak utoljára?
szerintem soros tanítvány korukban...
Én ölnélek meg, ha nem előzne meg Isten!
(És megérkeztünk...
Aszem már eleget ittam - innentől kezdve csak rosszabb lesz!
Valaki lekapcsolná a NET-et nálam?
www.youtube.com/watch?v=zsCD5XCu6CM )
Elszabadult hajóágyúként mit is mondhatnék...
Utánam az utódom, de előttem az éjszaka!
Farkasok közt nőtem fel (a múltkor nem vicceltem - érted ezt?)
Ő..., nos nem olyan, mint én! Jobb! Sokkal, de sokkal jobb! Két unokám van. Fiúk. És mindenhova járnak - nagy bőgőznek, kosaraznak, karatéznak - meg hasonló faszságokat csinálnak.
Nem értem, hogy ettől miért lesz jobb nekik, de a lányom tudja, és nekem ez elég.
(egy szociopata naplójából)
De mégis normális lett!
Erre varrjatok gombot, gecik!
Nos, erre nem reagált, mert érezte, hogy ez hiteltelen.
Tényleg jól döntött, mert tényleg nem tudok szeretett érezni - sőt, semmit nem tudok érezni - hideget, meleget, fájdalmat, részvétet, megbánást... szeretetet!
Szociopata vagyok - soha semmit nem érzek senkivel kapcsolatban!
neked ,mint jó fideszesnek nem lehet ismeretlen a dákó ott háturól ,hiszen a fideszben a buzzancsok is 2/3 ad a heterokhoz képest! :)
Tessenek máris örvendezni!!
csak ennyi
barátilag
J-L.
""Kis befektetés---nagy haszon!""
Új hozzászólás