Orbán Viktor elmondta, hogy a Századvég létrejöttének célja a szabad élet volt.

A Bibó-kollégium "a szabadság kis szigete" volt, de ez kevés volt, hiszen a végcél a szabad élet, nem pedig egy szabad egyetemi öt év volt, ezért jött létre a Századvég – mondta a miniszterelnök a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány hétfői tanácskozásán.

Orbán Viktor: "Azt akartuk, hogy a szovjetek húzzanak el!"

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szuverenitás című konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. november 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Szuverenitás konferencián tartott beszédében Orbán Viktor a Századvég alapításáról kifejtette:

azt akartuk, hogy a kommunisták bukjanak meg, a szovjetek húzzanak el, és azt gondoltuk, hogy második lépésnek a Bibó István Szakkollégium után éppen jó lesz egy folyóirat.

Így jött létre a Századvég folyóirat, abból a gondolatból kiindulva, hogy "a szabad élet a szabad beszéddel, a szabad beszéd pedig a szabad írással kezdődik" – fogalmazott a kormányfő.

Azt mondta: "ha leírtuk, akkor majd terjed", és a szabadság újabb szabadságot és újabb szabad embereket szül; ez volt a Századvég megalakulásának filozófiája.

Orbán Viktor kitért arra: megkülönböztette őket az akkortájt szerveződő többi ellenzéki mozgolódástól, hogy "mi voltunk a legtapasztalatlanabbak", valamint "mi voltunk a legradikálisabbak".

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegény hazám
"Orbán: Hazugságban nem lehet élni, mert az ember belebetegszik"
A korrekt idézés miatt le kellett írnom ennek az undormánynak a nevét. Amit mondott azonban igaz. Belebetegedett, kövérebb mint egy kiválóan tartott mangalica. Lelki beteg ezért ilyen zsíros disznó. Folyamatos hazugságait nem bírja feldolgozni, képtelen a normális életre, és ezért van a jelentős súlygyarapodása. Remélem tovább halad a putyini úton, ami kétméter mélységbe viszi le. Ha megtörténik lehet pezsgőt bontani, mert szegény hazám túléli a rohadék rabló uralmát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@KisTehen: Na ez az igazi öngól. :)))))
Ami adóemelés volt Gyurcsány alatt, az 0rbánnak annyira tetszett, hogy ő még alaposan rá is duplázott. Sőt, ez nem volt elég, úja bb adókat vezett be, és ez a jó ötlete a mai napig tart. Különösen a gázáremelésben viszi el 0rbán a pálmát.
kulabombaafityiszre
Orbán Viktor: "Azt akartuk, hogy a szovjetek húzzanak el!"
A szovjet elvtársakból lett oroszok pedig gyorsan jöjjenek vissza.
balos
@nemkati: Kedves!Az itt ho-zsolozmázó nemzethy másságók,csak azért teszik,mert otthon már szarba sem veszik!Azért szeretik a törődést hisz erre verhetik az ajtót,mint a Frédi,mikor kirakják a szűrít!
nemkati
@balos: Jóvanna, tudom én, de akkor is bosszant, hogy minden disznóságot, amit a kormány tesz, körömszakadtáig védenek, sőt hazugságnak állítják be, holott a saját bőrünkön érezzük, és a napnál is világosabb, hogy minden igaz, amit az ellenzék - és csak az ellenzék - feltár.
balos
@nemkati: Hát a baj,hogy az ellenzék annyira sztyupid,hogy már a saját "farkába harap" kínjában!Ezeket is megmérgezte a gyűlőlet halmaz amit a nyilas tömeggyilkosaink "újra" kiengedtek a nemzethy pöcéből!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.