Könnyen előfordulhat, hogy a XII. kerületi ellenzéki előválasztásból nem lesz semmi.

Hiába adott második nekifutásra zöld lámpát a XII. kerületi előválasztásnak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) taggyűlése, Kovács Gergely szerint lehet mégsem lesz előválasztás. A párt társelnöke erről péntek este beszélt a Partizánban.

Támad a főkutya! Kovács Gergely: „Ha a DK-nak valami nem jó, akkor a Momentum is ezt szajkózza”

Kovács Gergely mindenképpen elindul a Hegyvidék polgármesteri székéért   Fotó: Facebook/MKKP

Kovács már kedden azt mondta a 444-nek, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) miatt elképzelhető újabb fordulat az előválasztás kérdésében, bár bízik benne, hogy ez nem így lesz. A fordulat azonban időközben bekövetkezett, hiszen az MKKP és a Momentum alapból kihagyta a DK-t az előválasztási tárgyalásból, mert úgy számoltak, hogy a párt így majd nem tud mit csinálni, és kénytelen lesz elfogadni a feltételeiket.

„Jelenleg azonban a DK azt mondja, hogy ez neki nem jó. És most már a csodálatos Momentum is azt mondja, hogy neki sem jó valószínűleg. Legalábbis ebben a formában, ahogy eddig akartuk" – közölte Kovács Gergely, aki hozzátette, mindenképpen elindul az önkormányzati választáson. Akár lesz előválasztás, akár nem. Azért bízik benne, hogy lesz.

Az eddig ismert előválasztási megállapodás szerint a győztes polgármester-jelölt pártja 8 körzetben indíthat képviselő-jelöltet, a többieknek pedig 4 körzet marad. Kompenzációs listát a választási szabályok szerint csak 8 képviselő-jelölt esetén lehet állítani, így csak az előválasztáson győztes polgármester-jelölt pártjának lenne listája az ellenzéki pártok közül.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
@Sakk Matt: 11.03

Hát ez az! Ha valakitől , valakiktől nem vártam, azok a kutyások. Össze vannak zavarodva, mozgalmi attitűdökkel indultak, ami nagyon ment nekik, sikeresek lettek, és ez a párttá válás irányába hajtotta őket. Nincsenek tapasztalataik, hogyan kell tisztességesnek maradni ott, ahol ez nem szokás.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@Nyírfa: Nem akarok érteni a politikához,mert ahhoz vaknak süketnek és "üveg zsebűnek" kellett volna születnem,de ami ebben a disznó-ólban ennek ürügyén folyik azt még a Duvalier is megsüvegelné!
Nyírfa
@balos: 08.06

Nincs menekvés, akkor is politizálunk, ha nem akarunk, mert minden gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel alakítjuk, formáljuk, gazdagítjuk vagy romboljuk az egyéni és a kolllektív létünket. Ez van, batrátom. :)
balos
@Nyírfa: Igaz!Sajnos a rombolás jobban megy,mint az építés!Ezt onnan tudom,hogy akiknek eddig jó munkát kívántam mindenki azzal fogadta,hogy azt még nem találták ki!Tehát amit nem "szeretettel" végzünk az szart sem ér!89 óta úgy látom,hogy a magyar rákfene megfertőzte az ország tehetősebb részét!
Nyírfa
@balos: 18.33

Az a rákfene ott lapított a sarokban, és arra várt, hogy színre lépjen. Emlékszel a Kónya-Pető vitára? Mintha azóta sem lenne vége annak a szörnyű csetepaténak. A rákfene beköltözött a Parlamentbe, az otthonainkba, és fel akarja falni az egész országot. A magyarok kimutatták a foguk fehérjét.
balos
@Nyírfa: Hát inkább patkányok között éltünk és ezek kerültek 89 után a hulladék tetejére!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.