Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője nem a közvélemény-kutatásoknak hisz, hanem a választók döntését fogadja el. Szerinte nem elég Orbán Viktort, hanem a teljes rendszerét kell lebontani.

A DK politikusa a nepszava.hu-nak úgy nyilatkozott: a közvélemény-kutatások helyett a választók döntését fogadja majd el hitelesnek. Dobrev Klára reálisnak tartaná, ha szövetségük (DK, MSZP, Párbeszéd-Zöldek) 23-25 százalékot kapna a biztos szavazóktól, de szerinte a baloldali-zöld, szociáldemokrata politikának még ennél is nagyobb a támogatottsága. Az indok nem más: Orbán Viktor brutális rendszeréből a túlnyomó többségnek elege lett.

Dobrev Klára: mi vagyunk az ellenzék fő ereje – minimum 23-25 százalékra számít – nem hisz a kutatásoknak

Dobrev Klára szerint ők az ellenzék fő ereje/Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Szerinte 2022 sem vereséggel végződött volna, ám – a mostanihoz hasonlóan – a választások előtt megjelent valaki, aki azt mondta, hogy „az ellenzéket kell leváltani, nem Orbán rendszere a fő ellenfél”.

„A vége az lett, hogy belefutottunk a Fidesz legnagyobb győzelmébe. Ha nem vagyunk észnél, és engedünk azoknak a szirénhangoknak, amelyek ismét az ellenzéket akarják földarabolni, akkor Orbán Viktor csak kér egy kávét.”

- jelentette ki a politikus.

Úgy látja, az ellenzék baloldali része stabil, Magyar Péter az ellenzék helyüket kereső pártjaiban csalódott választókat szólítja meg. A lapnak Dobrev arra nem válaszolt, Magyar Péter miért tud sokkal több embert utcára vinni, mint ők, szerinte a DK-MSZP-Párbeszéd az ellenzék vezető ereje, az EP-választás után is az marad.

„Egészen addig leszünk az ellenzék fő ereje, amíg kormánypárttá válunk.”

- véli.

Magyar Péterrel akkor lát esélyt az együttműködésre, ha Orbán rendszerét akarja lebontani. Hangsúlyozza: nem elég Orbánt, a teljes rendszert kell leváltani

Forrás: nepszava.hu, 24.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kérdés hogy Magyar Péter meddig növekedhet. Ennek most még nem látni a végét, de a hosszútávú együttműködésnek szerintem nem lesz alternatívája, ha a fidesz nem megy 40 % -alá. Az ellenzék 14 év alatt annyit nem értett meg, hogy legfontosabb a maffiaállamot és bűnszervezetét elzavarni, utána osztozkodni, megmutatni ki a f*sza gyerek. Ehelyett már most veszekednek, mindenki a legf*szább gyerek akar lenni a másik rovására, a fidzse’ meg röhög a markába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
Sokat jelentene, ha a DK gyorsabban reagálna azokra a főként erkölcsi támadásokra, amelyek naponta érik a kormány és az ellenzék többi pártja részéről. Reagálnia és megmagyarázni a kel a dolgokat, azonnal. Az MSZP eltűnőben van, a többi jobboldali párt meg nem tud a fidesszel nem együttműködni - ez orbán egyik találmánya. Lényegében a DK, a hozzá csatlakozott kis pártok, és a Momentum jelenti ma az ellenzéket, ha a Momentum rájön a maga helyére és szerepére. A többiek nem állnak kibékíthetetlen viszonyban a fidesszel, orbánnal. Magyarpéter még fenntartja magának a jogot a helymeghatározásra, de lassan csukódik az ajtó, aki eddig bejött, benn van, többen nem nagyon jönnek már. Nekik is dönteniük kell.
jáger laszló
DK-nak igaza van!
csak ennyi barátilag
J.L.
Eladott Ország
Kérdés hogy Magyar Péter meddig növekedhet. Ennek most még nem látni a végét, de a hosszútávú együttműködésnek szerintem nem lesz alternatívája, ha a fidesz nem megy 40 % -alá. Az ellenzék 14 év alatt annyit nem értett meg, hogy legfontosabb a maffiaállamot és bűnszervezetét elzavarni, utána osztozkodni, megmutatni ki a f*sza gyerek. Ehelyett már most veszekednek, mindenki a legf*szább gyerek akar lenni a másik rovására, a fidzse’ meg röhög a markába.
Dr. Proktor
@Eladott Ország: Nem ellenzék ez, csak a nevében az!
Politikai haszonlesők, a guruló fillérért is lehajolnak...
Pusztai
Ilyen cselekedet ellenzék fő ereje?
Na ne!! részemről a dk tökre kiírta magát, tényleg fidesz 2 a kampányban.

És ez mi? Komolyan mondom, teljes dk agyhalál!
24.hu/belfold/2024/05/14/dk-magyar-peter-molnar-csaba-lejaratas-facebook/

"A DK kampányfőnöke többet költött Magyar Péter támadására a Facebookon, mint amennyit Vitézy Dávid vagy Karácsony Gergely összesen

Molnár Csaba Fb-oldala legalább 6,5 milliót költött a Magyar Pétert támadó hirdetésekre, ám az összeg eltörpül a kormánypárti hatalomgyár reklámkiadásai mellett.
Egy hónap alatt a Facebookon a második legtöbbet költő ellenzéki politikussá lépett elő Molnár Csaba. A Meta Ad Library összesítője szerint az elmúlt 30 napban több mint 7 millió forintért hirdetett a közösségi oldalán, aminél többet csak párttársa, Dobrev Klára szánt hirdetésekre a kormánytól független oldalon, szám szerint 14 milliót.

Mindez kampányidőszakban aligha meglepő, ám számításaink szerint a DK alelnöke, EP-képviselője

125 hirdetésből 114-et szentelt Magyar Péterre."

És ők pofáznak ellenzéki összefogásról!
KisTehen
@Szegény Dzsoni és Árnika: ner péter csak egy nagypofájú pest bunkó

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.