A Nyugattól – úgy-ahogy – megtanultuk a demokráciát, de keveset tanultunk abból, mit is jelent az európai egység? Vajon mennyit értünk ma az egységes Európából? A magyar rendszerváltás, 1990-ben a demokráciáról és nem az európai egységről szólt. 34 évvel a rendszerváltás után is problémánk, hogy az utóbbiról voltaképpen alig valamit tudunk.

Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Schuszterrel a kaptafa környékén???

Be kell vallanom, hogy úgy vagyok vele, hogy bár értem minden szavát, csak azt nem értem, hogy mit akar ezzel mondani

Nincs ez most sem másképp Csizmadia megmondó-mester „A demokrácia és az európai egység” című elmélkedésébe sem.
Azzal indít, hogy szerinte „A Nyugattól – úgy-ahogy – megtanultuk a demokráciát, de keveset tanultunk abból, mit is jelent az európai egység? Vajon mennyit értünk ma az egységes Európából?” ami arról tanúskodik, hogy nem igazán érdeklik a tények. Ahogy a szokásos oldalvágásai is előjönnek: „a hazai ellenzéknek nem sikerült Európáról úgy beszélnie, hogy az megdobogtatta volna a szíveket.”!
Sőt: „alig valamit mondanak arról, hogy Európa és Magyarország szerintük ideális viszonyát hogyan képzelik el.”!
Nos itten vagyon az a bizonyos eb elhantolva és egyben sokat elmond Orbánia lényegéről. Manapság a derék matyar lélek számára befogadhatatlan az európai polgári gondolatiság. Orbán népe megmaradt azon a szintem, hogy hazafelé talicskázva a közösből lopott szajrét a kocsmában azon búsolognak, hogy nem megy jól a TSZ! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Kiverte a Mráz =))

Újabb hatalmas bölcsességgel lepte meg a közt a Nézőpont Intézet vezetője

assets.4cdn.hu/kraken/82lR2Fdj9ZTrWGLVs-lg.jpeg

Ismét előadta, hogy ők nem csak a válaszokat , de a választók vágyait is figyelik és, hogy „Szerződésünk van a Kabinetirodával, hiba lenne, ha nem fordulnék meg a Karmelitában.” kifakadáson túl a legszebb abbéli okfejtése, hogy: „Jobboldali az, aki Orbán Viktort akarja miniszterelnöknek”!
Nos ez igazán sokat mondó, sőt elmondó kezdve olyanoktól, hogy Orbán az etalon és olyanokon át, hogy ellentétben vele ő maga is inkább szélső-jobbernek tekinti magát, míg a valóság sokkal inkább az extrémek közé sorolja.
Egyébként ez most egy kicsit más, eltér a szokásos mantrától, hiszen eddig az Orbánt nem szeretők és persze az Orbán által nem kedveltek kaptak (persze pejoratívnak szánt) minősítéseket ezen indokkal! =))
Pusztai
@RonaGyuri: 5h37

ez már tegnap cikk volt itt is!
KisTehen
@Maccska: felesleges hazamenni ... ukrajna lassan kiürül

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.