A zenész Bródy János felesége, Bródy-Farkas Anita önkormányzati képviselői pozícióra pályázik Belvárosban, Juhász Péter polgármester-jelölt csapatának tagjaként.

Bródy-Farkas Anita mutatkozott be a polgároknak az 1. választókerület új képviselőjelöltjeként – írja a 24.hu. A belvárosi polgármesterjelölt csapatának tagjaként, Juhász Péter honlapján megjelent bemutatkozó írás szerint független jelöltként indul a zenész felesége. Kiemelte: több évtizedes menedzsment-tapasztalattal és államigazgatási főiskolai diplomával rendelkezik. Az írásban nem esett szó arról, hogy ő a népszerű magyar zenész, Bródy János felesége.

A zenész Bródy János felesége indul a választáson – Mutatjuk, melyik politikus csapatát erősítené

Bródy János felesége önkormányzati képviselő-jelölt/Fotó: MTI/Mohai Balázs

A leírás alapján a turizmussal kapcsolatos ügyekért és a lakhatásért felelne képviselővé választása esetén.

„Célom, hogy az V. kerület Budapest lüktető szíve és lelke legyen. Képviselőként azért fogok dolgozni, hogy a kerületben rejlő lehetőségek valóban megvalósuljanak, és ne pusztán elszalasztott alkalmak legyenek. Meggyőződésem, hogy a turizmusból fakadó többletterheket lehet úgy kompenzálni az itt élők felé, hogy mindenki jól járjon. Turisták voltak, vannak, és még inkább lesznek, ám mi itt élünk, és itt is fogunk élni – én azon fogok dolgozni, hogy minél jobban”

- írja bemutatkozójában.

Forrás: 24.hu, blikk.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
@Maccska: A 24.hu a feleségét tette a cikkbe! De segítek, a Juhász Péter oldalára mutató linken is nőt láthatsz. Sőt, a Blikk oldalán is van link Bródy nejéhez - aki nő.
Persze értem, hogy pasinak látod..ez van kódolva nálad identitásilag :P

A reklamációt pedig címezd az Új Propellernek, ők tették be a képet (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@KisTehen: 11.27: Kérlek, hogy csak óvatosan a ""szájerizmussal""!
KisTehen
@namihami: miér kellene óvatoskodni? az eurovíziós dalfesztivált is egy férfinő nyerte
namihami
@KisTehen: 13.02: De az nem akar budapesti stallumot és mellé fizetést! Ezokból a fene törődik vele.
A Szájeranyu is mehetne a hulladékba, ha nem a haverjai buziznának úton-útfélen a ""marinénieiknek""!
Sakk Matt
@Maccska: A 24.hu a feleségét tette a cikkbe! De segítek, a Juhász Péter oldalára mutató linken is nőt láthatsz. Sőt, a Blikk oldalán is van link Bródy nejéhez - aki nő.
Persze értem, hogy pasinak látod..ez van kódolva nálad identitásilag :P

A reklamációt pedig címezd az Új Propellernek, ők tették be a képet (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Sakk Matt
@Maccska: Jól van, játszd a hülyét...homár :P
csak húgy...
Fiukat kellett volna inkább indítani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.