Hatalmasat bukott a Demokratikus Koalíció Gyulán. A Békés vármegyei városban nem sikerült összegyűjteniük az ajánláshoz szükséges 218 aláírást sem, így egyetlen jelöltjük sem lesz az önkormányzati választásokon.

Egyetlen képviselőjelöltje sem lesz a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak Békés vármegye második legnagyobb városában, Gyulán az önkormányzati választáson – írja a 444.hu.

A településen a pártnak még csak polgármesterjelöltje sem volt. A tíz egyéni választókerületből kilencben megpróbáltak képviselőjelöltet állítani, de sehol nem jártak sikerrel: a valasztas.hu adatai szerint mind a kilenc nyilvántartásba vételét elutasították, mivel ezek szerint nem sikerült összegyűjteni a megfelelő ajánlást.

Csúnyán beleszaladt Gyurcsány Ferenc a pofonba – nem kérnek az emberek ebben a nagyvárosban belőlük

Gyurcsány Ferencékből nem kérnek Gyulán. A Békés vármegyei városban egyetlen önkormányzati képviselő-jelöltet nem tudnak indítani/Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A városban így egyetlen baloldali képviselőjelölt lesz, a tizedikben egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek. A párt egyik helyi tagja, Leel-Őssy Gábor, aki 2010-ben civil, 2019-ben DK-s polgármesterjelölt, majd 2022-ben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje volt a Békés vármegyei városban, a Facebookon osztotta meg az egyik nyilvántartásba vételt visszautasító határozatot.

A politikus szerint a város egyetlen körzetében sem sikerült a DK-soknak elegendő ajánlást szerezniük. Ez azt jelenti, hogy a DK-nak 218 támogatója sincs a városban.

Forrás: 444.hu

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
feri, ti a vikivel együtt fogtok végleg kiesni a pixisböl! az utóbbi 14 évetek csak egy hogyismondjam volt..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@viccesvigságok: Itten gyurcsány ne alázzon senkit, itten csak őt lehet alázni! Evidens, már 18 éve az!
bence
@csak úgy...: ! Aki ezt a hülyeséget kitalálta annál a toronyban baj van ! orbánnál alávalóbb politikus nem volt még a porondon !
bence
@viccesvigságok: ! Magyar már most nagyon magas lovon ül ! Lassacskán olyan lesz mint orbán , hogy magával is alig áll szóba . A nagy remények amit Magyarhoz fűznek érthetetlen ! Ez csak a fidesz malmára hajtja a vizet mert a pedofil botrányokról már hallani sem lehet Magyar megjelenése óta ! Lehet , hogy ez volt a fidesz és Magyar célja ?!
bence
@kereső: ! A nagy bizalomnak Magyar iránt óriási pofára esés lesz a vége ! Én szóltam !
Dr. Proktor
@csak úgy...: A feledés fátyla boruljon éveikre!
Dr. Proktor
@bence: Nem Magyar volt aki felhívta a figyelmet egy újabb pedofil esetre? Szerintem te terelni próbálsz, csak nem megafonos hanem indexes stílusban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.