Bayer Zsolt közölte, a normális világ és a béke mellett kell kiállni a békemeneten.

A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i békemenet, amelyen "erőt kell mutatni"

- hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Bayer Zsolt üzent: "Lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat!"

A publicista a Robert Fico elleni merényletet követően nagy számban megjelenő erőszakos internetes kommentek kapcsán közölte: arra, ami elszabadult, azaz, hogy "emberek, akár álnéven, akár a saját nevükön, nyíltan, bátran, sőt büszkén értekeznek arról, hogy mások hogy haljanak meg, hogy kell őket agyonlőni, kivégezni", arra nincsenek szavak.

Mint mondta, az elmúlt időszakban tapasztaltakat követően bele sem mer gondolni, mi lesz még ezután, hiszen senki sem gondolta volna két és fél éve a szomszédos háború kitörését, hogy ezt a háborút "a Nyugat teljesen eszét vesztve eszkalálni akarja", azt pedig végképp nem, hogy Közép-Európában gyilkossági kísérlet áldozata lesz egy hivatalban lévő vezető.

Eljött az idő, hogy erőt mutassanak "a normális emberek", akik hite szerint itthon és Nyugat-Európában is többségben vannak, de csöndben vannak, mert "a liberális véleménydiktatúra megfélemlíti" őket

- jelentette ki Bayer Zsolt.

A publicista szerint a magyaroknak kell megmutatni, hogy a normálisok vannak többen, "erőt kell mutatni, meg kell mutatni ennek az elszabadult pokolnak, hogy van itt más is"

- szólított fel.

Úgy vélte, ennek első számú eszköze most a június 1-i békemenet, amelyre "mindenkinek el kell jönni: (...) lássák, lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat" – mutatott rá.

Úgy vélte: a békemenet a miniszterelnök, a kormány, az azáltal képviselt politika melletti kiálláson túl idén a normális világ, a béke melletti kiállásról szól elsősorban.

Felidézte: 1914-ben, miután lelőtték a trónörököst és Ferenc József császár összehívta a koronatanácsot, "egyetlenegy ember volt, aki konokul és kitartóan azt mondta, hogy nem szabad háborút kezdeni". Tisza István azt mondta, hogy abban a háborúban "semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk".

Őt – folytatta – négy évvel később "kommunista különítményesek azzal az üvöltéssel lőtték agyon a saját házában, hogy háborúba vitte az országot".

Bayer Zsolt szerint ez a példa is azt üzeni, hogy most mindenkinek Tisza Istvánnak kell lennie, mindenkinek ki kell állnia a békéért, a békességért és nyugalomért, mindenkinek ki kell állnia a háború és az erőszak ellen

- húzta alá.

A publicista kitért még arra, hogy nemrég vett részt a csíksomlyói szentmisén, amelyen a szentbeszédben elhangzott a következő mondat: "Drága édesanyánk, tanítsd meg nekünk összevarrni a jövőt", márpedig szerinte "a jövőt semmi másból nem lehet összevarrni, mint a múlt erős és időtálló szövetéből és a hitnek a cérnájából".

Forrás: MTI

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Erőlködj Zsóóóóti, erőlködj!
Csak be ne szarjál!
Oroszcsicska hazug hazaárulók!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
@Béla333:Már nem fogja bevenni a pokol bennünket mivel már ott vagyunk a pokol legmélyebb bugyrában csak akik mint te és a tróger közpénzen élősködő haverjaid nem veszik észre mivel a polcon ahova feltornáztátok magatokat ott nem lehet érezni a poklot!! ez a béke menet is csak a nem Fideszes hívek elleni hergelés uszítás,közpénzből akik nem értenek egyet a Fidesz vállalhatatlan politikájával!
Eladott Ország
@Rubelgeci Őrnagy: Szavazzanak rám, különben a barátaink atomot dobnak önökre. Még mindig hisztek ennek a gazember-maffiózónak, mely mindent jogtalanul ellopott az Istenadta MAGYAR NÉPTŐL! Ha ledobják az atomot, eme enyveskezű-füstös is elpusztul!
x.com/Skorpiooh/status/1792176206026006906/photo/1
Aki Én
@Őrnagy: figyelj agyhalott!
A balos, magyargyülölő Ficó ellen a fideszesek vannak. Megölni is egy szélsőjobbos próbálta.
Egyébként az elmebeteg Bayered legutóbb Magyar halálát kívánta nyíltan.
Olyan buta elmebeteg vagy, hogy az már vicces, te egysíkú, eszelős.
Ezodabasz
@Aki Én: ma, 11:54 Ökörnagy agyhalott, buta elmebeteg egysíkú, eszelős. Ez igaz! Amit nem értek tisztán a hozzászólásodból: Miből gondolod, hogy Fico ellen a fideszesek vannak? O1G és Fico jó barátok! Így teljesen más a kép, vagy nem? A fideSS nem lehet Fico ellen, ha 0rbán barátja ugye? nincs itt vmi ellentmondás?
Jaaa és ha megölni akarta volna Ficot az ember, akkor fejre céloz öt gyolyót nemde?
Clavigo
@Őrnagy: Szerintem Zsóóti like- olná a " kéményedet ",, ha megfarolnál neki...
Ezodabasz
@Őrnagy: tegnap, 23:37 Te az emberiség szégyenfoltja vagy( a hozzászólásaid alapján).
Hozzád képest @Sakk Matt: Elég finoman fogalmazott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.