Vlagyimir Putyin egy szombati interjúban azt mondta, Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak.

Az orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban, így felelt: Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt.

"Mi egy országgal működünk együtt, a világ leghatalmasabb, és nagyon nagy befolyású államával" – fogalmazott Putyin a Vesztyi v szubbotu című műsorban a RIA Novosztyi állami hírügynökség jelentése szerint.

Az orosz elnök megjegyezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között több területen is vannak nézetkülönbségek. Kiemelte a biztonságpolitikát, utalva arra, hogy Amerika egyoldalúan kilépett a Rakétaelhárítói Szerződésből (ABM), "ez lényeges kérdés".

Hozzátette, hogy egy sor egyéb nemzetközi kérdésben is eltérő a véleménye a két országnak, "ugyanakkor van köztünk valami, ami egyesít és együttműködésre késztet bennünket". Ez utóbbi kapcsán a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását, a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a szegénység felszámolását célzó erőfeszítéseket említette.

Putyin az interjúban kijelentette, hogy Oroszország megbízható partner, amely független, szuverén külpolitikát és az orosz nép igényeinek megfelelő belpolitikát folytat, s ez lehetővé teszi számára, hogy ne befolyásolják rövid távú érdekek és pillanatnyi körülmények.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
@bohóc: Nemhiába dörgölődne hozzá orbán. ...ha hagyná, de nem szereti a bolhákat .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mézike
@bohóc: Nemhiába dörgölődne hozzá orbán. ...ha hagyná, de nem szereti a bolhákat .
lampa laz
Ez is ellejtette a pávatáncot. Zorbán biztos büszke a tanítványára.
nyanya001
Én is mindjárt olyat mondok Putyinról... :))
Csizmás Kond
Gyerekek, Putyin nem fél. Amerika meg csak azért nagylegény mert Európát maga mellett képzeli.
lajospapa
Nem láttam még politikust, aki őszinte. Alacsony politikust főleg nem.
Desischado
@bohóc: ehhez nincs mit hozzáfűzni, a kép tökéletesen tükrözi putyinról való véleményemet. Báránybőrbe bújt farkas! (bocsi tesók)
Január
Putyinnak teljes mértékben igaza van. Egy félvilágot nem lehet haragból,indulatból irányítani.
Természetes, hogy vannak nézett különbségek, hiszen minden ország egyedi. Más a történelmük, más a habitusuk.
Ezen a bolygón kell élnie az orosz és az amerikai népnek is és még sok-sok országnak, népnek.
", szuverén külpolitikát és az orosz nép igényeinek megfelelő belpolitikát folytat, s ez lehetővé teszi számára, hogy ne befolyásolják rövid távú érdekek és pillanatnyi körülmények." - ez Putyin.
Sziszifusz
A politikában a dolgok sokszor nem azok aminek látszanak. Így lehet ez Putyin estében is, figyelemmel a fiatalkori foglalkozására.
Annak idején, lengyel országról, Sztálin is barátkozó stílusban tárgyalt Hitlerrel. Tudjunk mi történt később.
Mézike
@Csizmás Kond: Európa nincs is Amerika mellett! Egy óceán választja el..., na jó ott a csücsökben , az örök télben majdnem összeérnek, de az járhatatlan.
Csizmás Kond
@Mézike: Ma már senki nem jár gyalog...csak rakétával...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Ne izéjjé mán! rakétába nem tesznek embert!
Csizmás Kond
@Mézike: nem is kell, ott a kukker benne...
Mézike
@Csizmás Kond: Mi az a valami ? Kukker?
Csizmás Kond
@Mézike: ...a lusták segédeszköze ...aki nem akar odamenni de szeretné látni...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Ja! Az gukker te!
A kukkert nem jó , mer arról le kell venni a kupakot.:-)
Csizmás Kond
@Mézike: ...én meg a szexre...abban is benne van...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Hát ha neked csak sörrel jön össze...:-)
Csizmás Kond
@Mézike: ..csak kell inni valamit rá...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Akkor én nagyon hülye vagyok... :-)
Mézike
@Csizmás Kond: De izzadok! Tegnap ástam fel a kiskertet, aztán ültettem...
Te pedig vén vagy?
Csizmás Kond
@Mézike: ..dehogy csak nekem izzasztó az ültetés...:)
Mézike
@Csizmás Kond: Cirmi! Most mondtad, hogy öreg vagy hozzá, megizzaszt, de te még is kupakolni akarsz! :-)
Mézike
@Csizmás Kond: Pedig az a legkényelmesebb póz. neked csak feküdni kell! :-)
Asszem hagyjuk abba mert a modi megfenyít.
Nekem pedig dolgom van. kicsit rendezgetem soraimat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.