Megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot – mondta vasárnap este az MTI-nek Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon.

"Nagyon komoly dolog, hogy a zsűrinek is ennyire tetszett a film azok után, hogy a fesztiválon sokat volt róla szó, és hogy el tudtuk adni mindenhol a világban. Ráadásul a Sonynak (az amerikai forgalmazónak) nagyon nagy tervei vannak vele" – hangsúlyozta a rendező.

Megszólalt a Saul fia rendezője a cannes-i díjak után

Elmondta, hogy filmje készítésekor egyáltalán nem díjakban gondolkodott, elsősorban az érdekelte, hogy az alkotás mennyire tud a kortársaihoz szólni. A cannes-i szereplés pedig érzése szerint azt bizonyítja, hogy a Saul fia képes rá.

A világ legrangosabb filmes seregszemléjének hivatalos versenyprogramjába meghívott magyar film legutóbb harminc évvel ezelőtt kapott díjat a nemzetközi zsűritől: Szabó István a Redl ezredesért a zsűri díját vehette át 1985-ben.

A Franciaországban felnőtt, és filmes iskolát nem végzett rendező a filmes világban "outsidernek" tartja magát. Meghatározó számára, hogy sokat élt külföldön, de ugyanakkor – mint emlékeztetett rá – mindenhol fontosnak tartja megemlíteni, hogy teljesen magyar filmet készített, jóllehet az alkotásban nyolc nyelven beszélnek és hét ország színészei játszanak. Azt is kiemelte, hogy továbbra is Magyarországon szeretne dolgozni.

A Soá című kilenc és félórás francia dokumentumfilm rendezője, Claude Lanzmann – aki a fesztiválon megnézte a magyar versenyfilmet – telefonon gratulált Nemes Jeles Lászlónak a Nagydíjhoz.

"Mi egy családhoz tartozunk. Nem lehet az európai zsidóság megsemmisítését, ezt a tragikus eseménysorozatot bárhogy ábrázolni. Ez egy bizonyos hozzáállást igényel. Lanzmann és én hasonló dolgokat tartunk problematikusnak" – mondta a 90 éves rendezővel való találkozásáról Nemes Jeles László.

A díjátadót követő sajtótájékoztatón a rendező elmondta: nagyon örül, hogy a filmet az egész világon forgalmazni fogják és a lehető legtöbb emberhez eljuthat, ebben a cannes-i díj nagyon nagy segítséget nyújthat.

"Európát a mai napig kísérti a holokauszt emléke a zsidó lakosság elpusztítsa miatt. Ez az érzés minden nap velünk van, Magyarországra pedig ez különösen igaz. Onnan deportálták a legtöbb embert: nyolc hét alatt csaknem félmillió embert, ebből pedig mintegy százezer gyermeket, többségüket egyenesen a gázkamrákba. Ez pedig a mai napig nincs feldolgozva" – mondta a rendező.

A film új nézőpontját illetően megjegyezte, hogy a fiatal generációknak akart érthetően beszélni a holokausztról, mert nekik már nincs lehetőségük a túlélőktől megtudni az igazságot. "Ez a film nem a túlélésről szól" – tette hozzá.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
@Mariner1: Nem fogtok tudni megint ész nélkül gyilkolászni, arról ne is álmodj, nem tudtok újabb holokausztot rendezni.
Ne felejtsd el, hogy a nácik rosszul szoktak járni: öngyilkosok lesznek a szaros bunkerjukban, felkötik őket, menekülésre kényszerülnek és bujkálhatnak életfogytig - szóval nem igazán érdemes nácinak állni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Anna Mária
Nagyszerű! Ezer gratula!
Nagyon várom a filmet!
Mariner1
@Anna Mária: Érthető. Ez (is) a ti filmetek, a mi számlánkra.
Anna Mária
@Mariner1: Mindannyiunk filmje - rólatok.
Mariner1
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@Mariner1: Nem fogtok tudni megint ész nélkül gyilkolászni, arról ne is álmodj, nem tudtok újabb holokausztot rendezni.
Ne felejtsd el, hogy a nácik rosszul szoktak járni: öngyilkosok lesznek a szaros bunkerjukban, felkötik őket, menekülésre kényszerülnek és bujkálhatnak életfogytig - szóval nem igazán érdemes nácinak állni.
Mariner1
@Anna Mária: Zavarba hozol. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire mosottagyú, tán származásod folytán végtelenül elvakult vagy-e , esetleg gyárilag agyhiánnyal születtél, vagy gyógyíthatatlan fixa ideád lenne? Olyan vagy, mint az ősember, aki nemlétező szellemeket, démonokat képzelgett rettegési igénye kielégítésére, azokat a barlangja falára festve lándzsával átdöfködve "legyőzte".

Felebaráti szerettel eltelve, és azon bizakodással hogy néha napján értelmileg valamennyire tisztulsz, és felfogásod emberszabású szintre szökkent állapotában megértesz pár nem túl bonyolult összefüggést, mondok néhányat.

A törvény a holokauszt tagadását és relativizálását ugyan ( a szólásszabadság dicsőségére) bünteti, de nem írja elő. hogy a zsidókat kötelezően szeretni kell, vagy hogy tilos legyen őket nem szeretni. Vagyis, nem szeretni a zsidókat, vagy zsidók által megtett dolgokról elítélően vélekedni, nyilatkozni nem bűncselekmény, és nem is egyenlő a nácizmussal. Tehát ilyenek miatt bárkit gyilkolászási szándékkal, holokauszt rendezésre törekvéssel vádolni gyáva, aljas, jellemtelen dolog, és remélhetőleg hamarosan bűncselekmény lesz.

Ha állandóan náciztok, devalváljátok a szó jelentését. El fogja veszíteni a gyűlöletességét, a felnövő generáció nemzeti konzervatív eszmével szimpatizáló része pedig pedig azt látva, hogy minden magafajtájú egyúttal automatikusan "náci" is, egyenesen dicséretnek fogja venni.
bencemacska
@Mariner1: ma, 09:10

Definiálhatnád ki a ti és ki a mi!!!
Mariner1
A ti az ti vagytok, a mi pedig mi vagyunk. :-))9

Mi: Akiknek fáj Trianon, akik azt tartják a legnagyobb nemzeti tragédiának, akik nem akarnak élősködésre, bűnözésre berendezkedett népességet eltartani, buzifelvonulást, buziházasságot, századik határon át sok pénzen idejött, magukat menekültnek hazudókat befogadni, Moszkva után Brüsszel döntéseinek engedelmeskedni, bűnösnek nyilvánítást eltűrni,pláne még bocsánatot is kérni, akiknek Magyarország az egyetlen hazájuk és ezért itt akar élni és halni...

Ti: Mindenki más, aki ebben az országban (is) él, a magyar nyelvet (is) beszéli, és mást akar,
silber13
@Mariner1: Igazad van, amit magatokról írkálsz, az mind igaz. Tedd hozzá még, hogy a csordátok rögvest kiugrik az EU-ból, a NATO-ból, csak egy kevéske hatalomhoz jussatok.! Aztán majd ott rinyáltok az akkorra gazzal, fűvel benőtt utak szélén, az árokparton, egy kis száraz kenyérért, de lehet legelni fogtok.
Mariner1
@silber13: Lefordítom:
Te a "ti" csoportba tartizol. Neked nem fáj Trianon, nem azt tartod a legnagyobb nemzeti tragédiának, szerinted el kell tartania a társadalomnak az élősködésre és bűnüzésre berendezkedett népességet, eltűrnia a buzik felvonulásait, háborútól mentes országokból a magukat ránk erőszakolni akaróket befogadni, brüsszeli döntések szerint kelljen működni, magunkat bűnösnek tartani, és bocsánatot kérni.
Neked nem Magyarország az egyetlen hazád, nem itt akarsz éli és halni.
Stimmel?
silber13
@Mariner1: Na ide figyelj pubi! Nem az én hazám ez ba föld? Mregnyugtatlak, már akkor tudtam, hogy ez az én hazám amikor te még a bilire sem tudtál ráülni, mert állandóan abban matattál!. Itt most ontod a hülye társaid bemagolt szövegeit, miként a papagájok! Egy közönséges majom vagy! Pá!
Mariner1
@silber13: Huhha! Naggyon beindútá!
Mijaza "ba föld"? És hol írtam, hogy nem hazád? De ha nem, hát nem! Mert hogy nem cáfoltál, hanem biliztél.
Pá pá! :-)))
silber13
@Mariner1: A bilikédet ne a fejecskédre borítsd a tartalmát meg ne idd ki kis pákosztos!:-)))
Mariner1
Tehát megint lementél kutyába. Megint lemostalak. Minek erőlködsz? :-)))
kkalman
Furcsa nép vagyunk mi magyarok! Végre van valami, ami sikert hoz az országnak, ahelyett hogy együtt örülnénk a sikernek, egymást b@ßtatjuk. A film okán az egyik lenácizza a másikat, a másik lezsidózza az egyiket. Nem csoda, hogy ez az ország nem jut semmire. De nem baj, lehet tovább gyűlölködni, míg el nem fogyunk.
Anna Mária
@kkalman: Óriási tévedésben vagy.
Nem a film okán "nácizza le", illetve "zsidózza le" az egyik a másikat.
Az antiszemita jobbikos nincs megelégedve a sorsával, nem tetszik neki, hogy olyanok is élnek az országban,
akik szívesen néznek meg egy holokauszttal foglalkozó filmet, mert érdekli őket, mi és hogyan történt, tán éppen azért, mert Magyarország igen tevőlegesen vett részt a zsidók és a cigányok kiirtásában, amit az ország még 70 évvel a háború vége után is képtelen volt elismerni,
nincs megelégedve azzal, hogy olyanok is élnek az országban, akik nem Trianon miatt nyavalyognak éjjel-nappal,
akik úgy gondolják, hogy a melegnek joguk van felvonulni és házasodni, gyerekeket fölnevelni,
akik a háborúk elől menekülőknek szívesen adnának menedéket,
akik Brüsszelt nem tévesztik össze Moszkvával, és pontosan tudják, hogy az Európai Unió tagjának lenni éppen a világos európai alapértékek miatt jó dolog.
A jobbikos kijelenti, hogy az ország az ő hazája, ő az igazi nemzethy magyar.
Alig várja, hogy hatalomra kerüljön és az elmebajától vezéreltetve intézkedhessen.
Erről van itt szó, nem a film sikeréről.
Naná, hogy nem jut az ország semmire, ha jobbikosokat meg fideszeseket választ a hatalomba. Öngyilkos viselkedés a gyűlöletnek teret adni, az igaz. De ha a "nép" ezt akarja, akkor tessék, szépen ki lehet irtani egymást, senki sem fog sírni a magyarok után.
JAJMÁR
@Mariner1: Te nemzeti, nem az a kérdés, hogy magyar vagy-e, hanem, hogy ember-e?

"Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket."
silber13
@Mariner1:Kutya legfeljebb te vagy, mert itt csaholsz!
Mariner1
@JAJMÁR: Na ez az igazi BLA BLA BLA! Hogy ember-e? Ezt az ótvaros dumát akkor add elő, amikor mondjuk pár hajléktalan, vagy menekült arra hivatkozva, hogy ők bizony emberek, beköltöznek hozzád.
Az emberiség népekből áll. Mindegyik a Földön él, de elkülönülve. Országokban. Ahol az is kérdés, hogy mennyire tartozunk össze? Csak az emberség okán, vagy még szorosabb a kötelék?

Eeegen... Szörnyű... De a sokezredik bőrt húzzák már le a témáról. Lehet ám unni is!
Mariner1
@kkalman: Kertész Imre óta :
"...nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával... ...Nem kell nekem se haza, se otthon, se ország – nem tudok mit kezdeni a nemzet fogalmával."

Szóval, ez nem magyar siker.
JAJMÁR
@Mariner1: Mindig szerettem a történelmi műveket, könyveket. Egy-egy korszak, történelmi tragédia, esemény különböző nézőpontból feldolgozva más és más, mégis ugyanaz a kor.
Hiszem, hogy a fenti témát soha nem lehet elégszer feldolgozni - vissza kell, hogy vigye az embert a múltba, hogy jobban megértsük.
Nekünk megvan a lehetőségünk megnézni és nem megnézni, unni, vagy végigsírni, és elkerülni, hogy valaha is valóság legyen.
Mariner1
Az utolsó zsidó témájú magyar siker a Jób lázadása és a Napfény íze voltak. Aztán jött Kertész Imre... Aki (plusz Tamás Gáspár Miklós őt méltató publicisztikája) és Kertész Ákos óta, az ilyen már nem magyar siker.
Ez zsidó siker amit Magyarországon élő zsidók értek el.
Mariner1
@JAJMÁR: Rendben. Ezzel nincs semmi baj. Értem és elfogadom, hogy ez érdeklődés, szemlélet dolga. Azt meg te fogadd el, hogy türelemé is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.