Semjén Zsolt szerint el kell utasítani az erdővel kapcsolatos szélsőséges nézeteket. A miniszterelnök-helyettes Sepsikőröspatakon a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén fejtette ki az erdőgazdálkodással kapcsolatos nézeteit.

Az egyik szélsőségnek az ipari lobbit tekintette, amely csak nyersanyagot lát az erdőben, és figyelmen kívül hagyja az ökológiai szempontokat. Szélsőségeseknek tekintette ugyanakkor azokat is, akik nem veszik figyelembe, hogy a világon emberek is élnek, és kitiltanák az embert az erdőből.

Semjén Zsolt szerint egybeesik a magyar kormány nemzetpolitikájával az Országos Erdészeti Egyesületnek az a döntése, hogy Székelyföldön rendezte meg a vándorgyűlést, hiszen a kormány mindig is arra törekedett, hogy a különböző szakmák, érdeklődési körök Kárpát-medencei keretben szerveződjenek.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Tömjén Zsotyka addig okos, amíg meg nem szólal vagy lóra nem ül. A helyében nagyon meghúznám magam, félnék, hogy ha eljön Jézus, nagyon meg fogja büntetni a megélhetési műájtatos álkeresztényeket.
És akkor az énekesmadarak bosszúját még nem is említettük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csodálkozó
Tömjén Zsotyka addig okos, amíg meg nem szólal vagy lóra nem ül. A helyében nagyon meghúznám magam, félnék, hogy ha eljön Jézus, nagyon meg fogja büntetni a megélhetési műájtatos álkeresztényeket.
És akkor az énekesmadarak bosszúját még nem is említettük.
sgyuri2003
Így járunk ha egy ló hímtagja elkezd beszélni. :)
Toby
Na, így kell a Nagy Nulláról - köznapi nevén a Semmiről! - beszélni, miszerint pozitív szám!
vadnarancs
Zsóti tán csak nem oda is jársz ki vadászgatni? Vigyázz, ekkora marhát régen lőttek a románok, mint te!
nevemnick
Mi a b.d.s lófütyit ért ez a mandró az erdészethez? Az erdélyi barátom mesélte, hogy Biharban megdicsérte az új gyertyános telepítést, hogy milyen szép lesz ez a bükkös...

:)
justhpeter
Ez a Zsóti még politikai hullának is selejtes lenne. Szerinte az "ipari lobbinak" semmi keresnivalója nincs az erdőben. Szerintem az állatokra lövöldözőknek még annyi keresnivalójuk sincs. Természetesen, ha majd a vaddisznó is fegyverrel járhat, akkor igen, de gyengeelméjű Zsótikának akkor már csak a koporsóra lenne gondja.
adrenalink
@Mézike: Megnyugodtam, hazaette a fene a potrohost, helyre állt a rend.:-)
Csodálkozó
Hehe, elképzelem, amikor "keményen odaszól" ez a puhatestű nyálkás meztelen csiga...
Röhej!
Szókrakész
Zsótika, Zsótika!
Te ne nyilatkozz.
A kÁder Jani most írt levelet a világ legnagyobbjainak.
Majd ő mint grínpacás faölelgető intéz mindent.
Szókrakész
"hogy a világon emberek is élnek, és kitiltanák az embert az erdőből."

Én titeket simán kitiltanálak.
Mikor hobbiból lövöldöztök, öldököltök, akkor nem gondolsz arra, hogy állatok is élnek, szeretnének élni az erdőkben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.