Tony Blair szerint az EU-tagságról rendezett tavalyi népszavazáson a választók anélkül szavaztak a kilépésre, hogy tudták volna, mivel jár majd a Brexit, ezért joguk van ahhoz, hogy meggondolják magukat.

Tony Blair szerint visszaléphetnek a britek a Brexittől

Fotó: pixabay.com

Az egykori munkáspárti brit miniszterelnök pénteki beszédében, amelyet az Open Britain nevű EU-párti kampánycsoport rendezvényén mond el, a szervezet által előzetesen ismertetett részletek szerint bejelenti: saját feladatául tűzte ki, hogy rávegye a briteket döntésük megváltoztatására.

A 63 éves Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, az általa indított kezdeményezés feladatának nevezi a közvélemény "állhatatos tájékoztatását" a brit EU-tagság feladásának tényleges költségeiről, bemutatva, hogy a népszavazási döntés "hiányos tudásanyagra alapozva" született.

A volt kormányfő ígéretet tesz arra, hogy "könnyen érthető módon" feltárja, milyen tényleges károkat okoz az országnak és állampolgárainak a kilépés az EU-ból, és támogatást kíván szerezni ahhoz is, hogy meg lehessen állítani "a rohanást a szakadék széle felé". "Nem tudom, hogy sikerrel járunk-e, de azt tudom, hogy milyen gyűlölettel ítélnének meg bennünket a jövő nemzedékei, ha meg sem próbáljuk. Most nem a visszavonulásnak, a közönynek, a kétségbeesésnek van itt az ideje, hanem annak, hogy a védelmére keljünk mindannak, amiben hiszünk" – fogalmaz pénteki beszédében Blair.

A volt brit miniszterelnök szerint az utóbbi hónapokban a Brexitről szóló közbeszéd egyetlen témára, a bevándorlásra szűkült, ám az embereket elsősorban az Európán kívülről Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás aggasztja, és a vita éppen arra nem terjed ki, hogy a brit EU-tagság feladása erre nem lesz hatással.

A Downing Street szóvivője pénteken, Blair beszédének ismertté vált részleteire reagálva közölte: a választók a tavaly júniusi népszavazáson kifejezésre juttatták akaratukat, és a brit EU-tagságról nem lesz újabb referendum.

A népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Tony Blair nem először veti fel, hogy lehetőséget kell adni a választóknak döntésük megváltoztatására.

Novemberben a New Statesman című tekintélyes baloldali brit folyóiratnak nyilatkozva kijelentette: szerinte megállítható a Brexit-folyamat, ha a brit választók rájönnek, hogy mivel is jár a brit EU-tagság megszűnése, különösen akkor, ha Nagy-Britannia elveszti hozzáférését az uniós belső piachoz is. Blair szerint ez nagyon fájdalmas gazdasági következményekkel járna, akár tíz évig elhúzódó átalakítást is szükségessé tenne a brit gazdaságban, és ebben a helyzetben nyitva kell hagyni azt a lehetőséget, hogy a választók újragondolhassák tavalyi döntésüket.

Theresa May jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök azóta bejelentette, hogy a kormány az EU-tagság megszűnése után nem kívánja fenntartani a brit tagságot az Európai Unió egységes belső piacán sem, mert ha érvényesítené az ehhez szükséges feltételeket, az olyan lenne, mintha Nagy-Britannia ki sem lépett volna az EU-ból.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
relatív
@3dwhite: Nem világos a két - a megtörtént, és a lehetséges - összevetése, de az említett népszavazások kimenetelét biztosan ellenkezően értékelhetjük, ha az igen győzelmét nézzük.

Az angoloknak kedvezőtlen, a magyar állásfoglalásnál kedvezően ítélhető meg !

A felülvizsgálati szempontból viszont ismét ellentétes az összehasonlítás ennek alapján, mert az igen az angol szavazásnál az országra hátrányos - mint az most már nekik IS világossá kezd válni -, míg hazánkban előnyös, mert elkerülhető vele az államcsőd !
Foxley
@relatív: Vagy szépen hozna a konyhára..?
Nessy
@relatív: nem a tiedre, vagy az enyémre.
not me
Tony Blair - ilyen, amikor érdekli egy IGAZI politikust az országa sorsa.
Nincs hatalmon, de mégis több hatalma van, mint a hatalmon lévőknek.
Én drukkolok neki, és nem Európa egysége miatt, hanem a Britek elszigetelődése ellen.
A Britek SOHA nem találnak partnerre Amerikában.
(Amerika soha nem felejt, így nem felejti a britek elleni háborút sem)
Másokkal meg főleg nem, szóval marad nekik Európa.
Szóval Európának is maradnak a Britek.

Britek, mi vagyunk együtt egymásnak igazából - a közös fazék, amiben főzünk.
Főzzünk együtt!!!
not me
Britek, ne menjetek el!
Szeretünk titeket!
Maradjatok!
Maradjunk meg egymásnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél