Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel.

1300 pilótát vesz fel a Lufhansa
Fotó: Pixabay

A légitársaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felek új bérmegállapodást is kötöttek, ebben legalább 2022-ig megegyeztek az átmeneti és nyugdíjkifizetésekről.

Az új szerződés összesen 15 százalék strukturális megtakarítást eredményez a pilóták személyzeti költségeiben, mivel átalakították a fizetési rendszert. Ennek nyomán százmillió eurós nagyságrenddel mérséklődik a kifizetés mértéke, a 2017-es üzemi eredmény pedig szintén százmillió eurós nagyságrendű összeggel lesz magasabb.

Hangsúlyozták, hogy a pilóták jövőbeni nyugdíjkifizetési szintje nem változik, és önkéntes nyugdíj-hozzájárulás fizetésére is van lehetőség. Ugyanakkor lehetővé teszi új junior pilóták felvételét a légitársaságnál.

Ennek megfelelően a Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát, és 600 kapitányt vesz fel a következő években.

A Vereinigung Cockpit szakszervezettel a Lufthansa még márciusban írt alá megállapodást, miután a szakszervezet 2016-ban többször is sztrájkot hirdetett a pilóták körében. Emiatt a Lufthansát több százmillió eurós kár érte. Az érdekképviselet a bérezés és a nyugdíjjárulékok rendszere miatt kezdeményezett munkabeszüntetést.

A Lufthansa-csoport 2017 első fél évében 12,7 százalékkal 16,9 milliárd euróra növelte árbevételét az előző évihez képest, üzemi eredménye megduplázódott és egymilliárd eurót ért el, az adózott eredmény pedig 56,6 százalékot javulva 672 millió eurót mutatott június végén.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."a Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát, és 600 kapitányt vesz fel a következő években."...

a jelentkezés alapfeltétele, elmesélni egy Luklai reptéri kalandot...
kokopelli
...majd a Lőrinc felvásárolja a "Lusthansat",és a Daru helyett Gólya lesz a
"szimbóleum",de csak olcsó vendégmunkások fognak repülni! 50-50% a Viki-vel!?
36
Pár hét múlva megjelenik a cikk a magyar sajtóban, : Magyarországon, már pilóta hiány is van- címmel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél