A francia Államtanács október 25-i döntésében úgy határozott, hogy a bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló pápaszobort nem kell elbontani, de a tetején álló keresztet el kell távolítani. A szobor kálváriája 2015-ben kezdődött, mint arról korábban többször beszámoltunk. Az északnyugat-franciaországi Ploërmelben található emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, valamint az egyház és az állam kettéválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel” – indokolta 2015. májusi döntését a rennes-i közigazgatási bíróság. „Az ítéletből következően az emlékművet el kell távolítani a jelenlegi helyéről” – közölte a bíróság, amely hat hónapot adott a városnak a döntés végrehajtásához. Bár a közösségi médiában a szobor befogadásának még magyar támogatói oldala is létrejött, a bretagne-i kisvárosnak se a jelenlegi, se az egykori polgármestere, de még a helybéliek nem számoltak azzal a...
Eltávolítják a keresztet Szent II. János Pál szobráról Franciaországban
Forrás:
magyarkurir.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ebben a pillanatban jött a hír III. Károlyról, nincsenek szavak
- Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- Udvaros Dorottya elmondta, milyen most a viszonya Vidnyánszky Attilával, és cseppet sem akart kertelni
- 7 évesen megerőszakolták a színészt: szándékosan gyújtotta fel magát később
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 6., 21:05
Döbbenetes! Megszökött a 13 éves lány a gyermekotthonból – Befogadói prostituáltként dolgoztatták
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Tetves bocskoros.
Új hozzászólás