Az amerikai magyar milliárdos és filantróp méltatta Angela Merkel erkölcsi nagyságát és vezető szerepét, de meggondolatlan és a döntés csábító hatását figyelmen kívül hagyó kezdeményezésnek Soros György az Európai Parlamentben tartott csütörtöki meghallgatáson elhibázottnak nevezte a német kancellár által Európára kényszerített EU-török megállapodást a menekülthullám megállításáról, mert jelentősen alulfinanszírozott (a tagállamok két év alatt 6 milliárd eurót ígértek Törökországnak – a szerk.), és egy óriás befogadóállomássá alakítja át az elégtelen befogadó kapacitásokkal rendelkező Görögországot. Soros bírálta azt is, hogy a tagállamokra kötelező befogadási kvótákat erőltetnek, a menekülteket pedig vagy visszatoloncolják Törökországba, vagy olyan országba küldik, ahol nem fogadják őket szívesen.
Előkerült a valódi Soros-terv: olyan információk láttak napvilágot ami könnyen Orbán vesztét jelenthetik
Forrás:
ellenszel.hu
Feltöltő: nevemnick
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Érzékeny veszteség az autótulajdonosoknak: betiltják az otthoni kocsimosást
- Ezt keverd a muskátli vizéhez: egész nyáron ontja majd magából a szebbnél szebb virágokat
- Igazi wifigyilkos ez a tárgy, pedig minden háztartásban megtalálható: egy mozdulattal gyorsabbá teheted az int...
- Perdöntő részlet került elő a bőnyi késelés ugyében, ez új irányba viheti azt amit az ügyről eddig gondoltunk
Itthon
- 2024. May 6., 23:27
Oda a Műegyetemnek – Már az alapvető működésre sincs pénz
Itthon
- 2024. May 7., 06:47
Végre színt vallott Szijjártó Péter – Ezt akarja a magyar EU-s elnökség
Itthon
- 2024. May 7., 06:16
Őrület, hogy ma sem fogjuk látni a napot
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 6., 14:32
Botrány a palotában! Károly király privát levelezése kiszivárgott, egy barátja árulta el az uralkodót
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás