Merkel nem akar kisebbségi kormányt alakítani a Zöldekkel.
Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.
Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.
Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni
- mondta Christian Lindner, az FDP elnöke a sajtónak nyilatkozva, miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról.
Hozzátette, hogy a hetekig tartó megbeszéléseken nem sikerült megtalálni a közös alapot Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között.
A pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést.
Németország előtt három elméleti lehetőség áll: vagy a CDU/CSU kisebbségi kormányt alakít a Zöldekkel, vagy tovább kormányoz a szociáldemokratákkal – bár az SPD már korán leszögezte, hogy ellenzékben marad –, vagy új választásokat kell kiírni.
A Reuters szerint miután Angela Merkel bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról hétfőn napközben tájékoztatja az államfőt – az elnök jogköre új választást kiírni –, ez azt jelenti, hogy kancellár nem kísérli meg a kisebbségi kormányzást a Zöldekkel.
Mindazonáltal Merkel hozzátette, hogy a CDU/CSU kész folytatni a felelősségteljes tárgyalásokat.
Ezen a napon mélyen el kell gondolkodni azon, hogy milyen irányba megy tovább Németország. Mint kancellár minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az országot jól irányítsuk a következő nehéz hetekben
- közölte Merkel, hozzátéve, hogy sajnálja az FDP döntését.
"Már azt gondoltuk, hogy jó úton haladunk egy megállapodás felé. Sajnálom – tiszteletben tartva az FDP döntését – hogy nem tudtunk megegyezni" – mondta.
Horst Seehofer, a CSU elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, "a tárgyalások kudarca és egy igazi kormány hiánya teher az országnak".
Reinhard Bütikofer, a Zöldek egyik politikusa pedig azt írta a Twitteren a liberálisok döntéséről, hogy "a populista háborgást választották a kormányzati felelősség helyett".
Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek 68 százaléka úgy véli, előrehozott választásokat kell tartani, ha végképp kudarcba fulladnak a tárgyalások a Jamaica-koalícióról.
A ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű kutatássorozatának új mérése szerint amennyiben most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, a pártok nagyjából ugyanazt az eredményt érnék el, mint a szeptemberi választáson.
A CDU/CSU a szavazatok 33 százalékát gyűjtené össze, míg a szeptember 24-én tartott Bundestag-választáson 32,9 százalékot szerzett. Eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) a szeptemberi 20,5 százalék után a szavaztok 21 százalékát szerezné meg.
A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 12,6 százalék után 11 százalékot szerezne, az FDP 10,7 százalék helyett 10 százalékos eredményt érne el.
Az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 9,2 százalék helyett 9 százalékon végezne, a Zöldek pártja pedig 8,9 százalék helyett 12 százalékon, ha most vasárnap tartanák a választásokat.
(MTI)
Cikk- és címlapkép: Youtube
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most, hogy az osztrákoknál is fordult a kocka, felbátorodik a német ember is. Ezt a gesztenyét magának kaparta ki Merkel. A féktelen liberalizmus, nem feltétlenül ment meg az öntudatos választópolgár döntésétől.
Aki retteg, az bàrmi àron meg akarja tartani a hatalmàt. Nèzz körül nàlunk... van pèlda, ki "retteg"!
Merkel attól igazi politikus, hogy kimondja ès meg meri lèpni: "jobb nem kormànyozni, mint rosszul kormànyozni"
választás után 5% fölé került,és azt hiszi hogy ő fogja diktálni "tutit".Annyi tagja
bukott már,illetve elárult kormánykoaliciót,hogy tartani kellene a pofáját! A Mer-
kelnek mindegy,mert a CDU maradna az újraválasztásnál ismét a legerősebb
párt!A Merkel nagyon ritkán állt mikropfon elé,nem úgy mint a kis jelentéktelen
pártkatonák akár mindkét oldalról!
Amúgy még mindig Merkel a vezető!
hogy a "németek" az új kormány nélkül is meg vannak,és meg is lesznek évekig,
vásárolnak,utaznak,fociznak és vidámak mint senki más az EU-ban!Nincs miből
eszmélni,mert élnek tovább mint már sok-sok évtizede teszik! Nem tudom,hogy az
okos kommentelők melyik német adót nézik,de a magyar kúrmány által feltüzelt
véleményre a "németek" úgy ß@rnak mint kóborkutyák a járdára! ;--)
Akiknek halvány segédfogalmazói gőzük sincs,hogy milyen "nyomor" van abban
az országban ahol az értelmesebb magyar mint emigráns melózni és élni szeretne,
azok ugatnak! Egy ß@r min.havi lóvéből (8,84€-/ óra) azonos árak mellett mint
Hungary-ban! ;--)...az áfá-k összehasonlításáról nem is beszélve (írva!)..Kabaré! ;--)))
Új hozzászólás