A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől, írja román sajtóértesülésekre hivatkozva a maszol.ro nevű lap. Ez azt jelenti, hogy a magyarokat kötél általi halállal fenyegető kormányfőnek hamarosan véget érhet a megbízatása, és Mihai Fifor védelmi miniszter lesz az utódja. A lap a stiripesurse.ro információra hivatkozva azt írja, Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született döntés arról, hogy Mihai Tudosénak mennie kell. Vélhetően azzal fogják megindokolni a bizalomvesztést, hogy Tudosét és a táborába tartozó minisztereket foglyul ejtette a „párhuzamos állam”, és a kormányfő szemére hányják azt is, hogy a PSD érdekeivel ellentétes döntéseket hoz, és nem fogadja el a párt jelöltjeit bizonyos kormánytisztségekbe. Emlékeztetnek, hogy a kormány átszervezéséről eredetileg január 28-án kellett volna döntenie a PSD végrehajtó bizottságának, de ezt előrehozták január...

Forrás: alfahir.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mikor latom hogy a halfarok kuld be egy hirt olvasas nelkul ugrom. Felesleges idot pocsekolni ra.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Mikor latom hogy a halfarok kuld be egy hirt olvasas nelkul ugrom. Felesleges idot pocsekolni ra.
simmering73
Erre merevednek a fideszbirkák. Fedeztetés lesz az akolban?
Nessy
Ne lázongjatok! Nem lehet minden "másnak kötelet ajánló" politikusból Házelnök! Ez hungarikum!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.