Harry herceg menyasszonya, Meghan Markle már bizonyos, hogy hercegnői rangot és címet kap nászajándékba a királynőtől.

Harry herceg és Meghan Markle esküvőjét május 19-én, mintegy 800 vendég előtt tartják a királyi család első számú otthonában, a windsori kastély Szent György kápolnában.

Mivel a menyasszony nem királyi származású, így a házasság után nem a Meghan hercegnő nevet kapja ezért keresni kell számára egy hercegnői címet.

I. Erzsébet már fontolgatja, hogy melyik ősi titulust adományozza majd Meghannak – jelenleg úgy tűnik, hogy Sussex hercegnője lehet belőle.

Az amerikai származású, protestáns Meghan Markle-nak az esküvőt megelőzően át kell térnie az anglikán vallásra, sőt a szokás szerint bérmálnia is szükséges. Édesapja vezeti majd az oltárhoz az arát, a ceremónia költségeit pedig a királyi örömszülőknek kell állniuk.

A szokás szerint csak a királyi család tagjai tarthatnak beszédet, így az amerikai családból csak a feleségnek lesz lehetősége felszólalnia az esküvőt követő fogadáson.

Meghan egyébként gyakorlott szónok, feminista megmozdulásokon már többször is felszólalt:

Donald Trump amerikai elnököt

„megosztó személyiségnek” és „nőgyűlölőnek”

is nevezte.

Újságírók rá is kérdeztek, hogy Trump tervezi-e, hogy tiszteletét teszi Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, amire az elnök kitérően azt mondta:

„Szép pár, legyenek boldogok”

Címlapkép: Instagram/meghan_markle

(Infostart)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
A rozoga Anglia még egyszer megrendezi az esküvői ünnepségek keretében azt, amit nem is olyan régen úgy neveztek, Great Britain. Jelmez, díszlet minden előkerül a ruhatárból, hozzá királynő, ex- és gyakorló királyok, tűzijáték, tömegek az utcán, parádé.
Mint amikor valaki borba fojtja gondjait.
sokanvagyunk
Kínos. - Nem fért bele a 800-as keretbe.
kokopelli
@sokanvagyunk: "..how the fuck is Trump"-li!Egy közép Európából
bevándorló kuplejártulajdonos katonaszökevény unokája,aki még azt
is tagadta évtizedekig hogy immigrant családból származik! Simlis tetü!
kokopelli
@sokanvagyunk: ..az amerikaiak egyébként sem tudnak enni késsel-villával,
állítólag a "Saloon"-ok bizonytalan "atmoszférája" miatt! Egy kéz a pisztoly ré-
szére szabadon hagyva volt! Máig is szokásos,akár pisztoly nélkül is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.