Vannak emberek, akik nem tudnak felnőni egyes feladatokhoz. Némelyik asztalos legfeljebb, ha raklapok összeszögeléséhez való tudást kapar össze az évek során, az autószerelők egyikére, másikára a bringámat nem bíznám, nemhogy a család négykerekű csodáját: És – nem lehet eltagadni – a politikusok közül is akadnak jócskán, akikre székelyesen mondva a disznóólamat se bíznám rá. Ez utóbbiak sorát erősíti Karácsony Gergely, aki nemhogy politikusként, de még emberként sem volt képes felnőni. Sem a szó szoros, sem pedig az átvitt értelmében. Hogy mindkét tézis bizonyítását elkezdhessem, álljon itt feketén-fehéren Karácsonynak a gyermeknaphoz méltóan infantilis Facebook üzenete: „Ez a képet pont tegnap találtam, nyolc évvel ezelőtt készült, néhány nappal a 2010-es választás előtt és így tehát a politikusi pályafutásom legelején. A kisfiamat már nem tudnám így felemelni, de ennél nagyobb baj, hogy Magyarország az elmúlt nyolc évben sokkal rosszabb hellyé vált főleg a gyerekek számára,...
Fel kéne nőni, Gergő!
Forrás:
tutiblog.com
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ha ez igaz, akkor miért akarta a nép egy része, hogy miniszterelnökként vezessen egy országot?
..."Fel kéne nőni, Gergő!"...
ez most jut eszébe a versenyzőnek?
Simili simile gaudet!
,
Nehogy már az ő nyakába sózza bárki az ellenzéket, amely módszeresen KARAKTERGYILKOLÁS áldozatává vált, a közjogilag érvénytelen MAGÁNHADSEREG fura ura. és sűrűn ELHASZNÁLT szócsövei által!
.
Közjogilag nincs se KORMÁNY, se ELLENZÉK!
Na most én voltam félreérthető. Én a cikk szerzőjét és a beküldőjét rokonítottam.
Egy helyről kapják a javadalmukat az aknamunkáért!
Szegénynek az epéje is kifogyott az erőlködésben.
Gergő nem fogja naggyá tenni. Így marad neki helyben úszási világcsúcs!
Te farok oszt nem ijedsz meg Hosszú Katinkától!
www.youtube.com/watch?v=8TRKJBGz1JY
Új hozzászólás