Közzétették Stephen Hawking márciusi halála előtt csupán napokkal befejezett utolsó tudományos kutatását, amely 56 éven át tartó karrierjének egyik legfontosabb témájával, a fekete lyukakkal foglalkozik.

Ezt kutatta Stephen Hawking közvetlenül a halála előtt
Fotó: Youtube

Azt a kérdést járja körül, hogy

a fekete lyukak megőrzik-e a beléjük hulló objektumok információit. Néhány kutató úgy vélte, hogy ez az információ megsemmisül, mások szerint azonban ez megsértené a kvantummechanika törvényeit. Ezen törvények szerint a világon minden lebontható információkra, például egyesek és nullák sorozatára. Ráadásul ez az információ sohasem tűnik el, akkor sem, ha magába szívja egy fekete lyuk.

Hawking azonban Albert Einstein munkája alapján kimutatta, hogy a fekete lyukaknak van hőmérsékletük, és mivel a forró testek hőt vesztenek az űrben, a fekete lyukak tulajdonképpen párolognak, azaz semmivé lesznek.

A fekete lyukak olyan régiók az űrben, ahol a gravitáció olyan erős, hogy semmi sem tud megmenekülni belőlük.

"Hawking azt fedezte fel, hogy a fekete lyukak fizikájában még nagyobb lehet a bizonytalanság, mint a kvantummechanikában"

- idézte a tanulmány társszerzőjét, Malcom Perryt, a Cambridge-i Egyetem kutatóját a BBC News.

Hozzátette: "ez nem számítana, csakhogy a fekete lyukak valódi, fizikai objektumok. Hatalmas fekete lyukak vannak számos galaxis közepében".

Ha egy objektumnak van hőmérséklete, akkor tulajdonságai között szerepel az entrópia is, amely egy rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi. "Az entrópia annak mértéke, hogy hányféleképpen képes felépülni egy objektum mikroszkopikus alkotóelemeiből úgy, hogy ugyanúgy nézzen ki" – fejtette ki Perry.

Az új kutatás a matematika nyelvén mutatja be, hogy egy fekete lyuk entrópiáját rögzíthetik a fény részecskéi, melyek a fekete lyuk eseményhorizontját veszik körbe. Az eseményhorizont az általános relativitáselméletben a téridő egy olyan határfelülete, amelyen túl lehetetlen elmenekülni a fekete lyuk gravitációs erejétől – még a fény számára is.

"Nem tudjuk, Hawking entrópiája mindenre vonatkozik-e, ami belekerülhet a fekete lyukba, úgyhogy ez csak egyetlen lépés a hosszú úton"

- tette hozzá Perry.

Hawking kollégái a szabadon hozzáférhető arXiv.org honlapon mutatták be a tanulmányt. A tudóscsoport néhány nappal Hawking március 14-én bekövetkezett halála előtt fejezte be a munkát.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
@Peller Anikó: Azért nem kellene kihozni egy bolondnak Stephen Hawking , amennyiben neked komolyabb ( elismert ) tudományos értekezésed van a témában , és nem kevésbé a matematika terén , vagy a kvantum fizika terén , esetleg a csillagászat vagy az általános fizika terén , netán a teológia és Isten és hit területén vagy az alkalmazott fizika bármely ágáról , úgy kérném azt a könyvet megjelölni , hogy bárki számára hozzáférhető legyen . Szívesen elolvasnám .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szeparepa2
@Peller Anikó: Kérdez a rosseb tőled már ezek után, és senki sem kíváncsi rád, akárhogy habzik is a szád (mert ennél szánalmasabb nincs, hogy fele sem helyes amiket zagyválsz, kb egy masszív fekete lyuk méretű arccal... kihagytam volna, hogy megismerjem a beteg pszichéd drágám... van elég gondom, nélküled is a sok barommal... El kell keserítselek, nincs itt olyan, akikre áhítozol, aki kíváncsi volna a nagy tudományodra, kérdezne és "felfogná"(tévedéseket elég nehéz lenne); hiszen természetesen itt is és persze nyilván máshol is (szerinted) mindenki fogalmatlan idióta, aki nem fog fel semmit, szintúgy, mint Einstein és Hawking is... (legalábbis a te bomlott elmédben)... én meg büszke vagyok, hogy hülye lehetek együtt eme két legendás tudóssal... Mellesleg kértelek hogy ne válaszolj már, mert igen valóban elment a hajó... de ezek után mégis válaszoltál, nem bírtad ki, ez is jól mutatja "kellemes" jellemed... Megint kérlek ne válaszolj erre se, mert semmi értelme (de sejtem hogy megint nem fogod kibírni, hiszen az utoilsó szó tiéd kell legyen mindig igaz..?) Sajnálatot érzek leginkább csak... kár érted, mert látható hogy érdekel a téma, és ha egy kicsit még kutakodnál, értelmezgetnél akkor meg is érthetnéd...
Peller Anikó
@Sámannus: Szólok. Megértettem, hogy a búvárokra nehezedő nyomást a gravitáció idézi elő. A 3000 km mélységben uralkodó 1.5 millió atm nyomást is.

És a Föld középpontjában uralkodó 3.6 millió atmoszféra nyomást is.

Azt lehet mondani, hogy mindent a gravitációs sugárzás idéz elő. Előidézi a gravitáció jelenségét. Okozza az anyagi világ, az atomok működését, a csillagok keletkezését valamint az atomok keletkezését a csillagokban. Okozza a csillagok felrobbanását, a fekete lyukak keletkezését. Az ősrobbanásokat is ő okozza.

Nem baj ha nem érted, mert nincs benne a wikipédiában.
Sámannus
@Peller Anikó: Nem az atomok keletkezését okozza, hanem az atom szerkezetét alakítja át, amikor létre jön a fúzió, vagy össze roppantja az elektron héjat, vagy, a protonokat kvark állapotba hozza ezután összeroppantja az anyagot, hogy fekete lyukká váljon végtelen zuhanásba kezd. Ahol a te meglátásod szerint nulla a gravitációs térerő. Holott a tér formája is megváltozik.ezért nem állíthatjuk azt sem hogy mennyi a g abban a térségben.
Peller Anikó
@Sámannus: De, sajnos igen, az atomok keletkezését is okozza. Bizonyára hallottad már, hogy szén atomok keletkeznek csillagok belsejében, KELETKEZNEK a gravitációs nyomás hatására.

A hidrogén atomok fúziójával hélium atomok keletkeznek. Ez megtörténhet egészen a 26-27. elem atommagjaiig egy normál csillag belsejében.

Egy nagy csillag ennél tovább megy és egy hirtelen mozdulattal mindenféle elem atomjai keletkezhetnek, ettől a folyamattól lett lehetőségünk életre kelni. Kvarkok nincsenek.

Ahol nulla a gravitációs térerő (= nulla a téridő görbültsége) ott a tér "formája" sincs megváltozva. Egyébként nincs neki formája, mivel tér sincs. A téridő matematikai fogalom, emiatt semmi, de semmi nem képes hatni rá. Egy síkra például nem tudod rákarcolni a nevedet egy késsel vagy egy gömböt nem tudsz behorpasztani, mert ezek matematikai, idealizált, a valóságban nemlétező, kitalált fogalmak.

Csak egy labdát tudsz behorpasztani mert az anyag, gömböt nem, mert az nem anyag.
Csak egy papírlapra tudsz írni mert az anyag, síkra nem, mert az nem anyag.
Csak egy anyagi testet tudsz hajlítgatni, a teret, de még abszurdabban a téridőt azt nem, mert nemes egyszerűséggel tér nem létezik. Akkor hogy akarod hajlítani a semmit?
Sámannus
@Peller Anikó: Mégis csak javaslom néked azt az ajánlott irodalmat, mert már képtelen vagyok javítani a hibáidat. Ha nem vagy képes befogadni a tudományos eredményeket, ne is vitatkozzunk róla.
Peller Anikó
@Sámannus: Melyik szót nem értetted? Abszolút nem célom a vita, ezért kértem kérdéseket amennyiben nem értesz valamit. Mert erről van szó, nem érted amiket mondok (de ez nem csoda hiszen durva dolgokat mondok, amik több helyen szembemennek az elfogadott, hivatalos magyarázatokkal)

Amiről én beszélek az egy másik modell, ezt nem tudod a hivatalos irodalommal cáfolni, mert az tévedésekre, félreértelmezésekre és mondhatom hazugságokra épül, gondolok itt a nemlétező téridő görbítésére, a nemlétező szingularitásra vagy a világegyetem képződésére a semmiből. De említhetem a szélhámos (hawk)ing nemlétező párolgását, a nemlétező kvarkokat vagy akár a nemlétező erős kölcsönhatást az atommagokban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél