Elfogadhatatlannak nevezte pénteken Sebastian Kurz konzervatív osztrák kancellár a magyar kormány legújabb plakátkampányában a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban megfogalmazott állításokat. Kurz arra is kitért, hogy a kampány az Európai Néppárt (EPP) széles köreiben értetlenséget szült. A Kurz által vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) ugyanúgy az EPP tagja, mint a Fidesz. Az osztrák kancellár az APA közszolgálati osztrák hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozatában nem foglalt állást azokkal a felvetésekkel kapcsolatban, hogy ki kell-e zárni a magyar kormánypártot az EPP-ből. Maga Juncker korábban már többször is világossá tette, hogy szerinte a Fidesznek távoznia kellene a néppártból. Ezt viszont a többi között például a német szövetségi parlament – szintén néppárti – alelnöke határozottan visszautasította. A magyar kormányzati plakátkampányt több vezető német politikus is bírálta, anélkül, hogy a Fidesz kizárása mellett foglaltak volna állást.
Kurz szerint elfogadhatatlan a Juncker elleni magyar plakátkampány
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 23., 07:42
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Itthon
- 2024. May 23., 07:49
Nyugodj békében Márton! – Megrendítő közleményt adott ki a rendőrség
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 22., 19:50
„Csak tátogni tudtam, még írni sem” – 3 nap alatt ronccsá változtatott a Covid egy fiatal nőt
Itthon
- 2024. May 22., 16:29
„Ettől tényleg tartani kell!” – Hazai faj támadja a hazaiakat
Ha nácik nem nyúlják le, nem forgatják ki a mondandója értelmét a világirodalomban lenne a helye.
Olyan katarzist okozott nekem egy év alatt, mint az összes többi művész 20 alatt.
Annyira sokszor fájt, és annyira jó volt amikor fájt...
Nem tudom leírni, mert nem vagyok író.
És ha tudnád, hogy végül úgy, abban halt meg Wass albert Amerikában, hogy nem tudta egyesíteni a magyarokat...
Ez egy akkora tragédia neki, és egy akkora trauma nekünk, hogy a magyar egy széthúzó népség...
Fáj!
De el fogom olvasni újra, meg újra, mert akarom, hogy fájjon.
"Néha csak akkor fáj, ha nevetek."
Milyen amikor megkínoznak - a fájdalmon túl?
Mindenféle túlélési gyakorlat van - kinek mi, mert nem vagyunk egyformák.
A legjobb az, amikor el tudsz ájulni. akkor már semmi nem fáj - az ébredésig...
Fog fúl, nemiszerv. A vödör vizet rádöntenek fullasztás egy bullshit.
ha nincs ciánkapszula a fogadba, menekülj mindenáron, és akkor lelőnek.
Ha kínzás után magadra hagynak, hogy holnap folytatják, öld meg magad (az ereidet átharapod, vagy felakasztod magad az ingeddel), mert jobb meghalni, mint kínozva lenni.
Mit is írhatnék még sokszor meghaltként, megkínzottként...
SZARNI AZ EGÉSZRE !!!