A magyar kormány minden kritikát meghallgat, de a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kovács Zoltán: a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél

Kovács Zoltán az Európai Néppárt részéről a kormány plakátkampányával kapcsolatban megfogalmazott kritikák kapcsán úgy vélte, hangulatkeltés folyik a magyar kormány és a Fidesz-KDNP ellen. Leszögezte: a kormánynak feladata tájékoztatni a magyar embereket arról, hogy miről kell döntést hozniuk a közelgő európai parlamenti választáson.

Egy kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben bebizonyosodott, a kormány plakátkampánya tényszerű, annak minden állítása igaz. Az Európai Bizottság bevándorláspárti, intézkedései bevándorló kontinenssé tennék Európát – fogalmazott. Hozzátette, hogy a tájékoztató kampány március 15-ig folytatódik.

Arra a kérdésre, nem tartanak-e attól, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt, Kovács Zoltán azt válaszolta: a kizárás ésszerűtlen lenne, hiszen a Fidesz a józan ész szavát képviseli, ami egybecseng a magyar emberek, és egyre több európai ember véleményével is, miszerint a migráció olyan veszély, ami az európai kultúra alapjait fenyegeti. A magyarok már több alkalommal kinyilvánították, hogy meg kell védenünk Európa keresztény értékeit és meg kell állítanunk a bevándorlást – fogalmazott.

Az államtitkár egy másik kérdésre válaszolva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Bizottság túlterjeszkedik hatáskörén, titokban készít elő döntéseket, kész helyzet elé állítva a tagállamokat. Példaként a kötelező kvótáról szóló döntést hozta fel, amelyet 2015-ben az Európai Tanács kétszer visszautasított, végül mégis "átkényszerítették".

Kovács Zoltán leszögezte: az Európai Uniónak egyenrangú tagállamok együttműködésének kell maradnia, ahol nincs kényszer azokban a témákban, amelyekben nincs teljes egyetértés.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Demokrata Kovács Zoltán szerint – Sorost, a civil szervezeteket és a jogvédő csoportokat soha senki sem választotta meg. Ezért nem szólhatnak bele a politikába. Hibátlan érvelés. Ebből egyenesen következik, hogy például én sem szólhatok bele a politikába, te sem, kedves olvasó. A mi jogunk odáig terjed, hogy négy évente egyszer van egy olyan nap, amikor politizálhatunk, akkor leadjuk a szavazatunkat és onnantól a következő választásig kötelezően és szó nélkül el kell tűrnünk mindent, amit a választott kormány művel. Ha a kormányfő az unokája nevére íratja a Parlamentet és ráadásként a Dunát, azt is el kell fogadnunk. Ha bevezeti valamelyik képviselő a körzetében az első éjszaka jogát, akkor azt is el kell fogadnunk. Mert nálunk olyan speciális törvények vannak – Kovács Zoltán és a kormány (miután Kovács a kormány nevében nyilatkozik minden esetben) szerint -, minek alapján ciklikusan diktátorokat választunk. Ezt követően azon nyomban megszűnnek a jogaink. Nem politizálhatunk, nem kérhetünk számon, nem lehetünk elégedetlenek, nem várhatunk el semmit, nem szólhatunk bele semmibe. Sem egyenként, sem csoportot alkotva. Nincs jogunk hozzá, mert minket, civileket nem választott meg senki.Normális országban egy ilyen kijelentésért a bíróság előtt kellene felelnie Kovács Zoltánnak. Annak a Kovács Zoltánnak, aki egyébként úgy politizál – nem értünk, de legalább ellenünk -, hogy őt a sánta kutya nem választotta meg. Mellékelem a kihagyhatatlan fotót, demokrata Zoliról:
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3241/2048/original.jpg?w=600&h&w=600&h=793
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
Ma ráérek. Jön a kommentmaraton. Mindenkit elküldök a picsába, aztán bocsánatot kérek. Vagy nem.
kereső
Egy kqrva naggy probléma van ezzel! Ti mondjátok meg, hogy mi-ill. mi "legyen" a magyar emberek véleménye. Egyébként magasról nagy ivben x@rtok a magyar emberek véleményére.Kvóta népszavazás!!!
arcmás
Van egy buszútvonal Budapesten, ami kb 25 kilométer oda-vissza, amin 51 gyűlöletkeltő, uszító náci propagandára hajazó plakát látható. Szerintem ez a csúcs.
Ha tudsz többet/többről, akkor te nyertél.

Az agymosó propagandának az a lényege, hogy a tudatalattidat támadja.
Hiába tudod, hogy ez nem jó, nem igaz, bántja, hajszolja, űzi a tudatalattiidat - ami így is úgy is, ha akarod, ha nem -, beteggé tesz mentálisan.
Én úgy tudom, hogy ez bűncselekmény, ami büntetendő.

A magyar kormány közpénzből a Fidesznek kampányol az EP választásokkal kapcsolatban gyűlöletet keltve, uszítva.
Kedves ellenzék, nem kéne ismeretlen (ha-ha-ha) tettes ellen feljelentést tenni?
Borsodi
@arcmás: A hozzá szólásaidat kéne beolvasni a Kossuth Viktor rádióba.
A meghallgatásról,csak ennyit.
www.youtube.com/watch?v=8eniWkWxcRY
Lepényleső
Melyik kormánynak fontos a melyik magyar emberek véleménye? Garantálható,hogy
nem fogja égetni a jehenna tüze?
egyember
Ha a 2 millió migráncs néhány év alatt meg tudja változtatni a több száz millió begyökeresedett, több ezer éves EU képét, akkor az meg is érdemli. Vagy tán' rohadnak a gyökerek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.