A 17 éves lány mára hatalmas hírnevet szerzett a környezet megmentéséért folytatott akciósorozatával, korábbi problémáiról azonban eddig keveset tudtunk.

Greta Thunberg édesanyja drámai történeteket mesélt el aktivista lányáról

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Gretáról rendszeresen jelennek meg róla cikkek, és számtalan videót is láthattunk már róla. Az édesanyja által írt könyvből azonban igen sok részlet kiderül Greta kislánykori állapotáról: komoly egészségügyi és mentális problémákkal küzdött- írja a 24.hu.

Az első gondok 11 éves korában kezdődtek. A kislány rengeteget sírt éjszakánként, iskolába menet, az iskolában, élete szinte minden pillanatában. Csak a kutyája tudta megnyugtatni.

"Szép lassan elnyelte valamiféle sötétség" – írja könyvében anyja, Malena Ernman, majd hozzátette, Greta szépen lassan "megállt működni". Nem játszott, nem evett, közel állt hozzá, hogy kórházba kerüljön.

A változást egy az óceánok szennyezettségéről szóló filmvetítés hozta. Ennek hatására kezdett sztrájkba a svéd miniszterelnök irodája előtt még 2018 nyarán. Az akció evési rendellenességén is segített, szülei nagy meglepetésére a lány elfogadott ételt egy Greenpeace-aktivistától.

Gretával kapcsolatban már korábban Svante Thunberg, a lány édesapja is nyilatkozott. Ő azt mondta, szerinte rossz ötlet, hogy lánya a klímaváltozás elleni harc élvonalába állt.

Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Gyerekkori "problémái" máig se változtak!
Eriksson
Látomása lett. Megjelent neki az ördög, s azt mondta neki, csak akkor gyógyul meg, ha valami nagy jót cselekszik az emberiséggel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok