A tavaly is győztes Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa érdemelte ki 2019-es teljesítményéért a Magyar Aranylabda-díjat.

Megvan a magyar aranylabdás focista

A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni függetlenül attól, hogy az illető a hazai bajnokságban vagy külföldön futballozik. Ezen a listán Gulácsi mögött klubtársa, Willi Orbán lett a második, míg harmadikként az a Szoboszlai Dominik zárt, aki egymás után harmadszor lett a legjobb utánpótláskorú játékos.

A legjobb NB I-es futballista is egy kapus, a bajnok Ferencvárost erősítő Dibusz Dénes lett.

A legjobb edzőnek a Mezőkövesddel az élvonalban jelenleg harmadik helyen álló Kuttor Attilát választották, míg a magyar futballért dolgozó külföldi szakemberek között a Ferencváros ukrán trénere, Szerhij Rebrov végzett az élen a válogatott olasz szövetségi kapitányát, Marco Rossit megelőzve.

Az nb1.hu szakportál felkérésére ezúttal is öt kategóriában szavaztak az újságírók. Az első helyezett hét, a második három, a harmadik egy pontot kapott. A díjat az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a 2012-ben elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre, vagyis az idei volt a 22. alkalom.

A 2019-es díjazottak:

---------------------

Magyar Aranylabda-díj:

1. Gulácsi Péter (RB Leipzig) 154 pont

2. Willi Orbán (RB Leipzig) 53

3. Szoboszlai Dominik (Salzburg) 46

Legjobb NB I-es játékos:

1. Dibusz Dénes (Ferencváros) 69 pont

2. Isael (brazil, Ferencváros) 67

3. Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros/Budapest Honvéd) 48

Legjobb magyar edző:

1. Kuttor Attila (Mezőkövesd Zsóry FC) 148 pont

2. Lőw Zsolt (Paris Saint-Germain) 53

3. Dárdai Pál (Hertha BSC) 19

Legjobb magyar labdarúgásért dolgozó külföldi edző:

1. Szerhij Rebrov (ukrán, Ferencváros) 163 pont

2. Marco Rossi (olasz, magyar válogatott) 85

3. Hornyák Zsolt (szlovákiai, Puskás Akadémia FC) 24

Legjobb magyar utánpótláskorú játékos:

1. Szoboszlai Dominik (Salzburg) 168 pont

2. Szalai Attila (Mezőkövesd Zsóry FC/Apollon) 23

3. Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd) 17

A Magyar Aranylabda győztesei:

------------------------------

1998: Király Gábor (Hertha BSC)

1999: Király Gábor (Hertha BSC)

2000: Király Gábor (Hertha BSC)

2001: Király Gábor (Hertha BSC)

2002: Lisztes Krisztián (Werder Bremen)

2003: Szabics Imre (VfB Stuttgart)

2004: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2005: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2006: Dárdai Pál (Hertha BSC)

2007: Hajnal Tamás (Karlsruhe)

2008: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)

2009: Juhász Roland (RSC Anderlecht)

2010: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)

2011: Juhász Roland (RSC Anderlecht)

2012: Szalai Ádám (1. FSV Mainz)

2013: Huszti Szabolcs (Hannover 96)

2014: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

2015: Király Gábor (Szombathelyi Haladás)

2016: Nagy Ádám (Bologna)

2017: Nikolics Nemanja (Chicago Fire)

2018: Gulácsi Péter (RB Leipzig)

2019: Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Kép: 

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Arany?!?! A hazai fociszinvonalhoz képest még Bádoglasztinak is túlzás lenne hívni. Ha mégis kint van Lipcsében, a díj neve ne legyen MAGYAR Aranylabda. Legyen csak a Legjobb Magyar. Magyar, nem több...
Clavigo
madzsar áranylabda dij...??? :) :) :) :) :) :) :) :) Lipcsében ?? Vazzzze,,,nem Bakuban kéne az igaz kipcsakokat megszavaztatni erről ?
Fox W Mulder
Magyar Labdarúgó Válogatott utolsó 10 hivatalos mérkőzés 4 győzelem 0 döntetlen 6 vereség
Gulácsi 10 meccsen 15 Gólt kapott !
Gratulálunk őszintén :-(
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy klasszikus blődli új köntösben

Ne mi nyerjük a legtöbbet – egy igazán elhíresült félmondat, amit majdnem megismétel egy alvezér

„Mi jó viszonyra törekszünk a polgármester asszonnyal. A mi érdekünk az, hogy normálisan tudjunk működni a kerületben. Mi nem kívánunk többet. Az előző polgármesterrel is abban állapodtunk meg, hogy amennyi adót a stadion, a cégeink után befizet a Fradi a kerületnek, azt támogatásként adja vissza a kerület. Nem kérünk többet. Azt kérjük a polgármester asszonytól, hogy ne nyerjen a Fradin, hanem hozzuk ki nullára és akkor mi is elégedettek vagyunk és szerintem ő is elégedett lehet” – ezt a hírek szerint a Fradi első embere mondat évértékelő beszédében.
Nem, nem megyek olyan messzire, mint a444.hu újságírója, aki ezt személyre általánosította. Igaz azt is felemlítette, hogy jó-pát tíz milliárd közpénzek gurulnak a Fradis zsebekbe.
Én azonban meg kell kérdezzem, hogy mire is tetszett gondolni az elnök NER-társnak. mikor a kerületnek befizetett pénzekről beszélt? S meg kell kérdezzem, hogy hasonlóan a fővárossal is szoktak volt üzletelni??? =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.