S EZ NEM VICC!!! A magyar kézilabdasiker történelmi siker. A sportágat sikerült a nemzetközi élvonalba emelni, és ebben a nehéz, kudarcos munkában Kocsis Mátét elismerés illeti. Kezdjük talán Baráth Etelével, akinek a neve sportvezetőként legalább olyan mélyen bevésődött a tudatunkba, mint politikusként. Emlékszik még bárki is arra, hogy valaha ő volt az MSZP főpolgármester-jelöltje? Inkább csak az ötven pluszosok. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökeként viszont maradandót alkotott. A szekérderéknyi olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet persze nem ő lapátolta össze, ám huszonegy éven át, a sportág legeredményesebb korszakában, amikor a kajak-kenu dicsőséglistája tizenhét olimpiai bajnoki címmel gyarapodott, mégis ő irányította a szövetséget. A sportba mellékesen sohasem kevert politikát, szubjektív vélemény, de eme szerepében a kritikát sem az alapján fogadta, hogy balról vagy jobbról jött.
Nevelőedző
Forrás:
magyarnemzet.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás