Kiabáltak Győzike lányával, mert hazavitte a leltári ruhadarabot a TV2 show-jának forgatásáról – írja a Bors

Antiszociális, késett, órákig állt miatta a forgatás. Sokszor az volt az érzésünk, hogy készakarva elrontja a feladatokat, dacból és hogy hamar végezzen

– mesélte a Borsnak egy bennfentes Gáspár Evelinről. 

Az volt az érzésünk, nem is akar ott lenni. Mintha az egész csak nyűg lenne számára

– közölte a másik informátor.

Evelin aztán nem is tagadta, hogy hiba volt vállalni a felkérést, szerinte egyfolytában kiabáltak vele.

Mi­attam soha nem állt meg a forgatás, csak egyszer, akkor is azért, mert bakiztak a műsorvezetők. Egyszer késtem. Előtte este Majka azt mondta, hogy 11-re jön. Előző nap hajnali egyre értem haza, és másnap negyven percet késtem, erre kivágták a hisztit. Majkáék fél 12-re jöttek, nélkülük nem is tudtuk elkezdeni. Engem ne akarjanak kioktatni! Vizet hordtak nekünk, ez volt a dolguk... Az egyik este volt egy sáros feladat. Későn végeztünk, és elvittem egy fürdőköpenyt, hogy ne fázzak meg. Másnap reggel rám támadtak: hogy mertem elvinni, hiányuk lett. Pedig kimostuk és visszatettük a helyére. Kiabáltak velem

– panaszolta a nagyobbik Gáspár lány.

Nem az volt a probléma, hogy elvitte a köntöst, hanem hogy kérdezés nélkül tette. Egyébként minden egyes ruhadarab leltárban van, így például Majka sem viheti haza a forgatáson viselt ingét

– mondta el Kisprumik Ádám, a műsor stylistja.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
A cigány vér működik benne?
Vagy tanult apucitól?
Cigány cigány marad mindig akárhogy is vakaródzik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Feraj49
Ha kell nektek ez a lány a forgatáshoz,akkor a hisztijét meg tűrjétek.Csak nem képzelitek néhány "rongyos" millió forintért még pontos is lesz ? Hajrá Evelin. Amit ma elvihetsz ne halaszd holnapra !Tied a képernyő,meg a nézőké.Sajnos Én nem leszek a néződ.
papa.49
No csak a Gáspár lány már is sztárnak képzeli magát, akar a bugris apja???
magyarbakancs
A cigány vér működik benne?
Vagy tanult apucitól?
Cigány cigány marad mindig akárhogy is vakaródzik.
papa.49
@zöldszem: Van rá példa most is aki királynak képzeli magát pedig csak egy bugris)))))))
KERKA
"Későn végeztünk, és elvittem egy fürdőköpenyt, hogy ne fázzak meg."

Már egy hónapja 50 fok meleg van!!!a Saját ruhája nem lett volna elég a hazamenéshez?
papa.49
@zöldszem: A bőgővonó mindegyiken kiütközik))))))))))
verum
@zöldszem: - és a nem cigány magyarnak mi a fajtajellege?
zöldszem
@verum: A cikk címe:Köntöslopással vádolták meg Gáspár Evelint.
Tudva lévő a cikkben szereplő személy cigány.
A kommentem ehhez a cikkhez írtam.
Majd ha olyan cikk lesz amiben: "- és a nem cigány magyarnak mi a fajtajellege?" lesz kifejtem a véleményem. Ha, éppen olvasom, és gépközelben leszek. Vagy kedvem lesz kommentet írni. Írtam ma Vaja cikkhez is, igaz az meg egy zsidó megélhetési bevándorló.
Gondolom az sem fog tetszeni.
sentinel216
Mivan, mivan, mivan?! Nem értem! Túl nagy a hőség ehhez. Milyen újabb "szórakoztató, művészeti műsort" bújtattak el ebben a rejtett reklám formában? Úgyse' nézem!
darwin
@sentinel216: Új sci-fi készül:Gáspárék a munka frontján.
verum
@zöldszem: - igen ,a cikk címe az, hogy Gáspár Evelint vádolták meg és nem a cigányokat általában.
Engem nem cigány csapott be nem egyszer és nem kétszer boltban, piacon.
Mondhatom, hogy a nem cigány magyar fajtajellege csalás, hazugság?
Nem, nem tetszik a zsidó megélhetési bevándorló fogalmazás sem.
Mert minden zsidóra vonatkoztatható.
Mi lett veled? Én sokkal normálisabbnak hittelek eddigi kommentjeid alapján?
Vagy ez az előítélet is amolyan magyar fajtajelleg?
zöldszem
@verum: "Mondhatom, hogy a nem cigány magyar fajtajellege csalás, hazugság?"
Ha úgy gondolod, felöllem, igen mondhatod.
Egyenlőre, még írhatunk kommentet a megjelenő cikkekhez.
Van aki ezt, van aki mást.
"Mert minden zsidóra vonatkoztatható."
Akinek nem inge ne vegye magára.
... "sokkal normálisabbnak hittelek"...
Tehát ha nem az a véleményem ami a Tiéd, vagy nem tetszik... akkor nem vagyok normális?
keresztapa
@verum: Te még hiszel a TASZ -nak mert én nem, és ha az általánosítással nem értesz egyet ez azt jelenti, hogy te is ugyanolyan vagy, és ezért nem tetszésedet fejezed ki. Magyar fajta közmondás akinek nem inge ne vegye magára. Akinek meg inge az ne vesse le.
kopeba
A vér nem válik vízzé , mégis mit várnak a fajtájától ? Dolgozni úgysem akarnak. Miért ebből az emberfajtából van a legtöbb a sitten ? Az összes bíró rasszista ?
ila51
na , csak összeollóztak egy kis cikkecskét ... nehogy már a feledés homálya nyerjen
Szeparepa
Mivel bűnözésből él, tolvajlás, prostitúció stb... megszokásból lopott egyet... nem nagy ügy...
human
Mi a gond? Ilyen egy ízig-vérig celeb. Ezek a média melléktermékei.
Mézike
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
wagabund
köntöst vitt haza kimosni? nemááá..
és hol vannak a külföldi lovagok, drága autók, gazdag férjjelöltek? hö?
esetleg itthon akar adót fizetni?... nem... ezt azért mégsem...

mindenesetre ilyen szégyenteljes senkiből is hír lehet...
itt tartunk tisztelt úri közönség...
csa-csa
pedig mán a Virágnak is megmondta hogy "nem szabad cápcárózni Viróg"
papa.49
@wagabund: Te ezt el is hiszed???Én nem)))))))))))
36
Nézzétek meg a YouTube-on, a Frizbi-Beja asszony-dr. Csernus Imre
A pszichológus, mindent azonnal levágott a Gáspár család életéről.
Azt is tökéletesen elmondja Csernus, hogy hogyan működik a média.
zöldszem
"Az egyik este volt egy sáros feladat. Későn végeztünk, és elvittem egy fürdőköpenyt, hogy ne fázzak meg"
Ne fázzak meg?? Ja éjszaka 22-25 fok (vagy több) és a "jány" nem akart megfázni!
:))))))))
paolo006
Magas szintű műsorhoz magas szintű szereplő. Így kell ezt csinálni. Kellemes tévézést.
Feraj49
@zöldszem: ma 17,38-ra.Hova ment haza,mert már nem Salgótarjánban lakik ? Van jogsija ,meg autója állítólag. Abban meg van fűtés. Vagy nyitott sportkocsival ment forgatásra ?Miért nem ment taxival,ha nem volt ott az autója. Most "ugrott be " már nem DIPLOMATA akar lenni,koszos sáros munkát vállal ? !
zöldszem
@Feraj49: Húúú ennyire nem vagyok ám képbe a romnyiról.
Nem "tom", hol lakik, nyitott vagy zárt autó, passz...
Én még azt sem tudtam diplomata akar lenni? Miért ne most lesz átalakítás szeptemberbe. Pályázott Szijjártó helyére??:)))
Az, hogy sárba fetrengett, a cikben olvastam, és fázott a lelkem, és köntösben öltözött.:)))
Te most ugrott be, nem ő volt az elhagyott kórházi ágyon az utcán??:)))))))))
papa.49
@zöldszem: Vajon hova lett az ,,udvarló,, vagy csak addig kellett neki a rüfke, míg megbigyózta, már nincs lóvé, ezért kell ilyen ,,hatalmas nézettségű, műsorokban,, szerepelnie???
varirmag
"Antiszociális, késett, órákig állt miatta a forgatás. Sokszor az volt az érzésünk, hogy készakarva elrontja a feladatokat, dacból és hogy hamar végezzen,


Az volt az érzésünk, nem is akar ott lenni. Mintha az egész csak nyűg lenne számára"

JÉ ! Ez a túkoros ált .isk.tanulók 99 % -ra igaz !!!
Csak nem az evelinke rokonyai ???
NEM KELL NÉZNI a TV2-t amig ilyen trágya műsorokat készít, ilyen,,,,,,,,,,,,,,,,,,,szereplőkkel !!

zöldszem
@papa.49: Mai kapcsolatok: Számcsere, aztán nyálcsere, pár nap múlva párcsere!
Talán vele is ilyesmi történt.
Lóvé?? Hogy elfogyott volna...hát...
mate03
@KERKA:! A Romáknak, van egy olyan kapcsoló a fejükben,hogy élvezet hallgatni!Édes apámnak hentes üzlete volt,igaz vagy 50-éve,kapott egy tepsi füstölt sertés körmöt.Össze voltak kötve spárgával,a pult oldalára volt kitéve, sokan voltak a boltba,bejött egy roma nő,az öreg észrevette,hogy a körmök megmozdulnak! Meg kérdezte hogy mit csinál! Jött a válasz! Azt hittem hogy önkiszolgáló!
volvós
Evelinke - akárcsak apuci - alkalmazta a 3 csapás elvet:
- Lopni, csalni, hazudni !
KERKA
@mate03: Az az érdekes, hogy ők azonnal készek a válasszal, ha számonkérik őket. Ebben a kategóriában nagyon felkészültek:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.