Május végén kezdődhet a forgatása Antal Nimród Viszkis címmel készülő új mozifilmjének, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja.
A nagy sikerű Kontroll (2003) rendezője új alkotásában több mint tíz év után szeretné Magyarországon kamatoztatni Hollywoodban szerzett tapasztalatait, hogy egy látványos és izgalmas filmben mesélje el az ország leghírhedtebb bankrablójának történetét, és megmutassa, a kilencvenes években miként emelt bulvárhőssé egy bűnözőt a média – olvasható a Filmalap MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményében.
A valódi eseményeket fikciós elemekkel keverő Viszkis Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik. A rendező tervei szerint a humort és a látványos akciójeleneteket sem nélkülöző film sztorijának kialakításához segítséget nyújtott Ambrus Attila is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta.
A szereplők névsorát az alkotók csak a május végén kezdődő forgatás előtt hozzák nyilvánosságra. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz. A Viszkis producere a Kontrollt is jegyző Hutlassa Tamás. A film a tervek szerint 2017 tavaszán lesz látható a mozikban.
A Viszkis filmet mintegy 130 különböző helyszínen fogja rögzíteni a stáb, többek közt olyan erdélyi vidéken is forgatnak majd, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik – áll a közleményben, amely szerint az alkotás az 1967-ben bemutatott Bonnie és Clyde vagy az 1972-es A keresztapa című filmklasszikusokhoz hasonlóan fog betekintést nyújtani a bűnözés különös világába.
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ott árulta Ambrus Attila a kerámiáit. A börtönben kitanulta a szakmát. Jók voltak, de a háttér miatt elég drága volt a cucc. 28 bankot és postát rabolt ki. Ha, jól tudom. Elkapták, leűlte. 154 millió? Egy dolog csak, hogy leülte. A pénzt be akarják attól függetlenül hajtani rajta.
Ezért volt 17 ezer 1 edény, a logójával. Ez így szokott történni. A bünti csak a cselekedetért szól, ha anyagi kár van, az megy tovább. Egyik ismerős exneje, eltalált egy motorost. A srác lábát le kellett vágni. Bűnti meg volt. Majd az újabb bűnti, hogy a srác rokkant lett, életjáradék. Élete végéig fizeti az eltartását, mint a válóper után a gyerekekét.
ügyes...meg kell hagyni ügyes...mint tudjuk, Ambrus a rabolt pénzt az utolsó kanyilóig elköltötte...méghozzá a zömét utazásra...ahogy elmondta még Jusztnak, például a Sessel szigeteken is élt egy darabig két csajszival is, és hasonló jobb helyeken, ahová nagyon kevesen jutnak el...
...hogy miért? azért-volt a válasz-ha elkapják, legyen mire emlékezni a sok buta sittes között... Na, neki volt mire emlékezni...nem csak erdélyre...bejárta a világot(lányokkal), annak is a jobb helyeit...
...namost a világ beletartozik a 130 különböző helybe, ugye?...természetesen kövér napidíjért..
Erdély csak parasztvakítás.
ügyes.
Legalâbb ezt a gusztustalan, gyomorforgató, bicskanyitogató, hányigert keltő pofáját nem kellene mutogatni.
Ennek nincs emberi ábrâzata!
Adóforintokból támogatni egy rablóról készített filmet? Reklámozni?
Hú de mocsok banda!
Segítséget kérek!
Melyik állat fajtához sorolható?
Új hozzászólás