Véget ér Csisztu Zsuzsa műsora, az ATV nem rendel több részt a Csisztu24-ből. Lehet, hogy a műsorvezetőt sem látjuk többet a csatornán.

Befejeződik Csisztu Zsuzsa műsora az ATV-n, ezért lehet, hogy a műsorvezető pályafutása is véget ér a csatornánál, írja a Blikk. A Csisztu 24-ből egy rész még adásba kerül, utána azonban nem forgatnak többet, az ATV nem hosszabbítja meg a tévés szerződését.

A Blikk értesülései szerint a tévénél már régóta rebesgetik, hogy nem tartanak igényt a volt tornász munkájára.

Egy korábbi Csisztu 24-ben a műsorvezető összeveszett Schobert Norberttel, de annyira, hogy a fitneszguru elviharzott a felvételről.

Sokak szerint ez is közrejátszhat abban, hogy nem számítanak Csisztura. A tévés szerint azonban korai még a műsor jövőjéről beszélni.

A Csisztu24 29 epizódjában 58 közismert hírességet láttam vendégül az elmúlt két évadban. Még három epizód hátravan a tavaszi sorozatból, amelyben mások mellett olyan világklasszis sportolók is megszólalnak és vallanak őszintén az életükről, mint Besenyei Péter vagy Szécsy Zoltán, és persze nagyszerű színészek és művészek is, mint Esztergályos Cecilia, Gaál Noémi, Németh Kristóf és Kembe Sorell, akik elutaznak velem egy teljes napra, hogy őszintén meséljenek. Még korai a műsor jövőjéről jelenleg bármit is mondani, mert ez egy egyedi formátum, amelyhez fogható jelenleg nincs a piacon.

mondta Csisztu Zsuzsa a Blikknek.

A tévés pár napja a "Schobert-ügyről" is posztolt.

Fotó: Facebook/Csisztu Zsuzsa

BLIKK

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ez az ATV-nek egy primitív wellness reklámja volt semmi más. Nem kár érte.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ez az ATV-nek egy primitív wellness reklámja volt semmi más. Nem kár érte.
colibri
Ezen a döntésen nem kell csodálkozni. Csisztu mehet a lecsóba, nem fog hiányozni.
papa.49
A spinét mióta bekerült a médiába, valahogy nem bírom, egyetlen műsorát se néztem, de azért az is furcsa hogy a ,,fitnesz guruval,, történt összeveszés után válnak meg tőle!!!
Persze ha meggondoljuk az egyik sarlatán N.S. védi a másik sarlatánt S.N.!!!
Eladott Ország
Csisztu maradandó nyomot csak a szexvideójával hagyott. Minden más csak terelés élete fő művéről. Csisztu Zsuzsa és az ATV lekoppintotta Friderikuszt, csak nem jött össze. Nem az ellopott csilliárdokban mérhető a pusztítás, hanem a szellemi, lelki amortizáció az, ami visszafordíthatatlan. Ennek csak egy apró kockája volt ez a Csisztu24 című koincidencia, bulvárfos ,illetve az ATV elfideszesedése. Ha a szart felteszed a polcra egyből lekvárnak képzeli magát. Egy ország, ahol a véleményt ilyen emberek formálhatják, az nem tegnap érett meg a pusztulásra.
Fradigege
Senki sem pótolhatatlan. Két niemand.
Edmond Dantes
Most még a Hajdút kellene a lecsóba vágni,akkor talán ismét nézném az ATV-t.Bár a Hír tv meglepően színvonalas műsorokat,riportokat ad,oda kizárt hogy ezek betehetnék a lábukat.
moareka
@Edmond Dantes: Teljesen egyetértek, nézhetetlen volt ez a nő is meg Hajdú ripacskodása is, csak Rónai Egon és a híradósok érnek ott még valamit...
quadrocopter
Ez a muff is elmehetne végre dolgozni szalag mellé a halál vérvörös sportlyukára!
herczeg0210
Nem néztem eddig sem, lehet, hogy semmit nem vesztettem?
qxy
Ki kellene próbálni a fizikai munkát?. De sajnos az emberek el vannak szokva a munkától. Az hogy állni a szalag mellett egy műszakban, min. 5 évig, felejtős. Fél óra után már nézi hova lehet leülni.
mariaberta
Éppen itt volt az ideje. Gyenge műsor, sok hülyeséggel.Persze ilyenből van még egy néhány az ATV műsorán. Reméljük idővel azok is megszünnek.
qxy
@offside: Én is láttam azt a filmet. Na azok voltak a szép idők. Kis homlokos " meleg felvágott, kis pamaccsal."( voltak dúsak is de hozzá voltunk szokva) Ma meg? két vékony pipaszár láb közt egy hasadék.nagy lógó pulykatakonnyal, Háttérbe meg halomba a szennyes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.