Az orvosok már nem is intik óvatosságra Fekete Lacit: hiába, hogy elképesztő adagokat képes magába tömni, a mai napig kifogástalanul egészséges.

Az ország legerősebb embere beszámolt róla, mi mindent képes együltő helyében elfogyasztani – gyengébb idegzetűeknek már ez a felsorolás is megrázó lehet. Ennek ellenére mégis kiváló egészségi állapotnak örvend, amire az orvosai sem találnak magyarázatot.

Inkább a koleszterin fenyegessen, mint az éhhalál! Az orvosok szerint nem erről a bolygóról származom, amiben igazuk is lehet. Hatvanévesen gyakorlatilag nincs semmi bajom! 167 kiló vagyok, ehhez 192 centiméter. Este, lefekvés előtt megeszek 1-2 kiló ételt, húst hússal, persze előtte az ebédet lefojtom 12 francia­krémessel, hogy ne zörögjön a hasamban. Vacsora után egy jó zuhany – ez tesz a világon a legboldogabbá, amikor lemosom magamról a napi út porát –, aztán gyakorlom a vízszintes vigyázzállást. Nem kell engem félteni! Ha üres hassal kellene aludnom, szerintem rémeket látnék. Kell a fenének a stressz

– mondta a Borsnak az erőember, akiről kiderült, hogy ráadásul elég kreatív is.

Van egy spirálfüzet mellettem az autóülésen, és abba írom a kitalált napi bölcsességeimet, verseimet, és esetleg a poénjaimat

– árulta el.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Tudtam!!!
Amikor kiderült, hogy azt a ,,kör közepén álló" izét már többször elrabolták az UFÓ-k, aztán Laca meg annyit evett, mint egy kiéheztetett óvóda tagsága, én már tudtam, hogy ő egy idegen lény. De azt is sejtem, hogy a kormányban is van belőlük minimum tíz-tizenkét hasonló, nem erre a Földre való lény is...
Figyeljétek csak meg!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
Ekkora mennyiséget megenni, művészet, csoda, hogy még él.
nevemnick
Tudtam!!!
Amikor kiderült, hogy azt a ,,kör közepén álló" izét már többször elrabolták az UFÓ-k, aztán Laca meg annyit evett, mint egy kiéheztetett óvóda tagsága, én már tudtam, hogy ő egy idegen lény. De azt is sejtem, hogy a kormányban is van belőlük minimum tíz-tizenkét hasonló, nem erre a Földre való lény is...
Figyeljétek csak meg!
cs.n.
Vannak ilyen orvosi csodák, ld. Ozzy Osbourne. Köszöni, jól van, pedig már akkor is csodálkoztak rajta, hogy még él, mikor annyi idős volt, mint Fekete. :)
fekete
Fekete Laszlot mi itt Canadaban ismertuk meg me'g a 90-es evekben.A Vilag leg erossebb em-
berei koszt.Nagyon orultunk,hogy volt kosztuk Magyar is.Tovabi jo egeszseget,es hasznos
idotoltest kivanunk Kedves Fekete, a H,csalad Canadabol,
durbincs
@nevemnick: kedves az íráskája privátba , de copter klónként mért lenne kevésbé kerge?
hát lássuk mit irt ez a bátor ,talpig becsületes ember privátba ?

Megírtam tegnap, hogy bárki vagy, de állítsd le magad, mert nem tudod, hogy kivel szórakozol. Nincs annyira védve a kiléted mint gondolod.
Érted köcsög?

Állítsd le magad, mert egyszer pórul jársz.

@nevemnick: klónja alias @quadrocopter: kedves privát beíró kolléga, újabb magasröptű költeménye,netán eposza 1-2-3 ? megosztom ,valakit hátha megfog a szépsége ?

Öröm lesz szétrúgni a seggedet, te buzi.

nevemnick
@durbincs: te köcsög, nem mertél privátban válaszolni? Ebből látszik, hogy utolsó genya buznyák vagy. Egyszer úgyis megfoglak, és a golyóidat a manduláid helyére küldöm. (nem tart sokáig)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.