Bence édesapja Facebook-oldalán erősítette meg: a megtalált holttest a fiáé.

Az eltűnt 17 éves fiú holttestét találták meg Szolnokon

Fotó: Pixabay cco

Ahogy azt korábban megírtuk: holttestet emeltek ki a Tiszából szerdán Szolnokon a "százlábú hídnál" a hivatásos tűzoltók – közölte S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta:

a haláleset körülményeit a szolnoki rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

A rendőrség szerdán visszavonta a karácsony előtt eltűnt 17 éves tiszavárkonyi fiú keresésére kiadott felhívást, de nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy az ő holttestét találták meg.

A 24.hu viszont azt írta:

Bence holttestére találtak rá egy ártéri részen.

 A fiú már nem szerepel a rendőrség honlapján az eltűnt személyek között. A halál okát egyelőre nem tudni

Azóta a halálhírt a fiú édesapja is megerősítette Facebook oldalán – írta meg a Bors.

Mint azt korábban megírtuk, a 17 éves Járomi Bence egy buliból indult haza, de már a pár száz méterrel odébb lévő hídhoz nem érkezett meg. A fiúnak a Tisza-parton veszett nyoma, barátaival egy ott lévő szórakozóhelyen voltak bulizni december 22-én, ahonnan hajnali 1 körül indultak haza.

A fiú egy barátja a Blikknek korábban elmondta:

harmincöten voltunk a bulin, kis csoportokban szállingóztunk haza. Én két barátommal jöttem el a szórakozóhelyről, és megálltunk az út szélén, nem messze a hídtól. Ekkor láttam utoljára Bencét, egyedül, magába mélyedve ballagott a híd felé. Odakiáltottam neki, hogy jön-e velünk tovább, de nem válaszolt. Gondoltam, biztosan hazamegy inkább. Később tudtam csak meg, hogy aznap este nagyon rossz kedve volt, és senki se tudta, miért.

Forrás: Bors, Blikk, 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Gratuláloka a kedves papának, hogy még ilyenkor is van lelki ereje fészbúkozni.
ila51
@simmering73: igaz , igaz. De sokan akik ismerik , ismerték biztosan aggódtak érte. Sokszor én is hiányolom a keresett személyekről az infót. Lakott itt a szomszédban is egy fiatal , sokáig keresték , itt látták , ott látták. Skizofrén volt igaz. De azért csak izgultunk érte. Majd sokára megtalálták a holttestét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.