A legújabb kori történelem egyik legelfátyolozottabb – nem mondanám, hogy meg nem értett – fejezete a nyugati szocializmus. A szocialista forradalom tragikus, hosszadalmas kudarca Oroszországban, Kínában, Kelet- és Délkelet-Európában történt meg (s a szocializmust az ott fölépült államokkal azonosította a históriai képzelet), de a nyugati proletárforradalomra, az igazira várt minden radikális marxista, nem utolsósorban maga Lenin, akinek csak a halála (1924) után, illetve a németországi kommunista fegyveres fölkelés veresége (1923)[2] után mondtak le a bolsevikok az európai forradalomról – lassan, fokozatosan – , s nyomukban a Kommunista Internacionálé. Amikor Rosa Luxemburg az orosz forradalomról írott jegyzeteiben[3] (1918, posztumusz közlés: 1922) megfogalmazta a bolsevikokkal szembeni kritikáját, és evvel úgyszólván létrehozta a „nyugati marxizmust” – bár maga a jelenség későbbi, hiszen Rosa Luxemburgot már 1919-ben meggyilkolták – , ez utólag „világnézeti” kritikának tetszett,...
TGM: München 1918: a német tragédia kezdete « Mérce
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Itt a kormány válasza a „bezzegromániázásra”
- Közzétettek egy videót az adácsi vonatbalesetről – sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt
- Dobrev Klára: Ha Gyurcsányt két nap múlva elütné a hajókötél, akkor karácsonyoznának
- Így látta a nemzetközi sajtó Orbán Viktor és Hszi Csin-ping budapesti találkozóját
Itthon
- 2024. May 10., 10:14
Videó – Orbán kitett magáért a kínai elnök fogadásán, de nem teszi zsebre, amit a kommentelőktől kapott
Itthon
- 2024. May 10., 10:09
Soha nem hallott történetet mesél el Molnár Csilla tragédiájáról testvére, aki egy vétlen nőt gyilkolt meg az utcán
Itthon
- 2024. May 10., 08:51
Durva bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság – Ez a párt fizet a legtöbbet
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
"A fasizmus polgárellenes volt, de nem volt (üres frázisoktól eltekintve) antikapitalista (a kettő nem azonos).
A szociáldemokrácia antikapitalista volt, de nem volt polgárellenes.
A kommunisták pedig polgárellenesek voltak és antikapitalisták."
Mára pedig itt van az ORBANIZMUS, ami
- tudásellenes,
- tisztességellenes,
- teljesítményellenes és
- mikor milyen érdekük kívánja - ember(csoport) ellenes.
TOVÁBBÁ:
"Csak a mai hivatalos Magyarország azonosul fönntartás nélkül az 1918 előtti, illetve az 1945 előtti rendszerekkel, senki más."
Orbán 2010-ben megmondta, hogy milyen társadalmi torz-szülemény az ő ideálja és Horthy-t példaképnek tekinti.
A szociáldemokrácia antikapitalista volt, de nem volt polgárellenes.
A kommunisták pedig polgárellenesek voltak és antikapitalisták."
Mára pedig itt van az ORBANIZMUS, ami
- tudásellenes,
- tisztességellenes,
- teljesítményellenes és
- mikor milyen érdekük kívánja - ember(csoport) ellenes.
TOVÁBBÁ:
"Csak a mai hivatalos Magyarország azonosul fönntartás nélkül az 1918 előtti, illetve az 1945 előtti rendszerekkel, senki más."
Orbán 2010-ben megmondta, hogy milyen társadalmi torz-szülemény az ő ideálja és Horthy-t példaképnek tekinti.
Klubtag
@karma1: ...a mi időnk szerint szép, jó reggelt...hogy Te milyen olvasmányokkal kezded az én napom...:o)))))
karma1
@Klubtag: Szep jo reggelt Neked is - reg lattalak - orulok, hogy megint "vagy"...:o))))
Nem en kuldtem be, latod, de amennyire szerettem evekkel ezelott TGM-et, most annyira nem csipem,...:o(((( De persze ez csak az en velemenyem,...:o)))
Nem en kuldtem be, latod, de amennyire szerettem evekkel ezelott TGM-et, most annyira nem csipem,...:o(((( De persze ez csak az en velemenyem,...:o)))
Klubtag
@karma1: ...a sok információ, a jelentős tudásbázis, amit felhalmozott magában mára némi skizofréniás jeleket produkál...lehet, hogy Orbánnak igaza van? Nem kell olyan okosnak lenni, elég, ha jó a hallásod és mész a kolomp után...:o)))
karma1
@Klubtag: Hmmm,...:o)) Mondsz valamit,...:o))) Kb az amerikai nepszavas Bartus is kezd valami hasonlo tuneteket produkalni,... Annakidejen nem is volt nelkule Hocipo - nagyon jok voltak az irasai, mindig elvezet volt olvasni. Aztan valami tortent - persze sosem tudjuk meg, hogy micsoda - es elkezdett eleg furcsa velemenyeket kialakitani a magyarorszagi tortenesekrol...
Mar szinte egyaltalan nem is publikal a Hocipoben - valoszinu ez Teddy valasztasa volt,...:)
Mar szinte egyaltalan nem is publikal a Hocipoben - valoszinu ez Teddy valasztasa volt,...:)
Klubtag
@karma1: ...Bartus esetén szerintem az a tétel érvényesül (az én átszerkesztésemben), hogy "rosszból is megárt a sok"...egyszerűen ezt a mérhetetlen mocskot, ami ma Mo-n hömpölyög, már ép ésszel nem lehet felfogni...definiálni meg pláne nem.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Mar szinte egyaltalan nem is publikal a Hocipoben - valoszinu ez Teddy valasztasa volt,...:)