Az idei költségvetésről szóló törvény módosításához zárószavazás előtt a kormány nevében benyújtott módosító javaslatában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legalább 750 millió forint befizetésére kötelezné Esztergom önkormányzatát - áll a parlament honlapjára szombaton felkerült előterjesztésben.

A költségvetés eredeti szövege szerint az esztergomi önkormányzatnak biztosított állami támogatásokból a kincstár havonta vonta volna le a város által az államnak átadott intézményekkel kapcsolatos összes költségvetési befizetés 1/12-ed részét.

Március elején Esztergom önkormányzata egymilliárd forintos hiánnyal fogadta el költségvetését, mert a tervezetben az állami költségvetésben szereplő előirányzatnak megfelelően városi kiadásként kellett szerepeltetni az állam által átvett intézmények finanszírozását és erre a város nem állított be bevételt.

A képviselő-testület fideszes többsége elutasította Tétényi Éva független polgármester indítványát, aki azt kérte, hogy felterjesztési jogukkal élve forduljanak az Országgyűléshez az országos költségvetés módosítása érdekében, ugyanis abban szerinte tévesen szerepel, hogy az állam által átvett intézményeket Esztergomnak kell finanszírozni.

Korábban az államkincstár januárban és februárban összesen közel 150 millió forintot inkasszóval leemelt a város folyószámlájáról, a márciusi inkasszót Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott javaslatára a testület határozata akadályozta meg, mellyel kérték az intézkedés felfüggesztését.

Matolcsy György módosító javaslata szerint Esztergom önkormányzata április 15-ig 350 millió, szeptember 30-ig 400 millió forint befizetést köteles teljesíteni, december 20-ig pedig az előirányzatból fennmaradó összeget. Nemfizetés esetén a kincstár jogosult az összeget inkasszózni az önkormányzattól. Az első befizetés összege csökken a 2012. január-március hónapokban levonással már teljesült összeggel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coyote3
De neheezn tudnak belenyugodni a nép akaratába...
Hellcat
Na azért a gerinctelenségnek is kurvára van ám vége...ez már nagyon aljas.
marlin2
Már megint az a kép jelenik meg előttem, ahogy a Meggyes sátáni mosollyal áll (az állítólag Miszléder által) felgyújtott (vagy felgyújtatott) háza előtt!!
Vajon miért??
Mert már sikerült "leégetni" egész Esztergomot??
Gondolom(!) Esztergomban ma NEM "csak a Fidesz számít"!!
Dr.luigilongo60
Ezek a tetvek képesek egy egész várost tönkretenni csupán beteges hatalomvágyuk kielégítésének érdekében.

Hogy a szél fújjon a talpuk alatt!
szaboria1
Estére kiderül. Ma 11 kérdésben kell szavazni a polgároknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.