"Ezt általában 90-es IQ felett meg szokták érteni. Hogy ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. " Ilyen és ezekhez hasonló válaszokat adott csütörtök este Tarlós István Kálmán Olga kérdéseire az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A főpolgármesternek nem tetszett, hogy többször is elhangzott az a kérdés, amire nem adott kielégítő választ. Tarlós István azt mondta, a sajtó akarja őt összeugrasztani a fideszes frakcióval, ám valójában a megörökölt trágyadomb a hibás. „Az a baj, hogy magának nincs más gondolata, nem nagyon érdemes magához bejönni, mert nem tud értelmes kérdést feltenni, ezen lovagol két éve, és nem hiszem, hogy a főnökei ezért megdicsérik, mert ha magának két éve egyetlen kérdése van, akkor nem nagyon érdemes magával beszélgetni” – mondta egyvégtében Tarlós. Kálmán Olga azt felelte, a főnökei akkor dicsérik meg, amikor indokoltnak látják, és nem Tarlós sugallatára. A főpolgármester erre úgy válaszolt, ő és a fideszes frakció úgy...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Volt "szerencsém" végighallgatni ezt a riportot.
Tarlós nyögött mekegett, miután nem volt egy épkézláb válasza,
átment tahóba !
Habár ez a stílus jellemzi !
Tarlós megnézhetné a családfáját és rájönne, hogy ő a gyökér !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
@varirmag: ha valaki a kérdésére választ akar kapni, az miért is ráerőltetés???
Na miért???
sza
@dolfika: te nagyon hülye! Mit keresel itt? te kis pukkancs vagy akit az életben nem méltatnak arra hogy letojják! Azt hiszed hogy itt sértegethetsz bárkit? A " neved " mögé bújva mersz csak kiabálni, mert ha társaságban találkoznánk veled, annyira kis semmitmondó hülyegyerek vagy hogy észre se vennének!!! A családfáddal ne dicsekedj, mert ha igaz te nem vagy arra méltó hogy őseid nevét viseld!!!
Pilóta
@sziráki ágnes: Ez naon paszulykás:-)
sza
@Pilóta: Na igen! Most kicsit mérges vagyok rá! :-(
gibgab
Kálmán Olga okos nő, és nem szereti, ha mellébeszélnek vagy félreviszik a beszélgetést. Tényleg jó lenne mindig egyenes beszédet hallani, és ő erre törekszik nagyon tudatosan. Persze van, akinek ez nem tetszik (többnyire a kormányoldalon), aztán meg van sértődve, fel van háborodva, gúnyolódik, átmegy cinikusba-széles a módszerek skálája-,amivel saját hiányosságait, hibáit, bűneit palástolja.
senkifia68
@gibgab: Olga okos... tényleg az!
Azt viszont tényleg nem értem, hogy amikor az a köcsög tarlós már huszadszor mondja neki, hogy beszéljenek a konkrét dolgokról, pl. a busztender pénzügyi vonatkozásáról, vagy a 3-as metro (a legnagyobb forgalmú metro Bp-en) állapotáról, akkor miért akar egy ostoba kérdésére, minden áron kierőszakolt, a vita partner szájába adott választ kapni!!??? Esetleg miért nem szándékozott boncolgatni annak a büdös bunkó fidesznyaló tarlósnak azt a mondatát, hogy egy trágyát vettek át az OLGA által favorizált korábbi LIBERÁLIS városvezetéstől? Vagy ha már polgármestert akarta fikázni, vajon miért nem lopta be gondolataiba politikai mentora Demszky Gábor 4-es metroban szerzett elévülhetetlen érdemeit Budapest négyéves fejlesztési költségvetésének gyurcsányi logikával és retorikával támogatott elkúrásában?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.