A KDNP a Semjén Zsoltot ért plágiumvádak kapcsán visszautasította a kereszténydemokrata politikusokat ért támadásokat napirend előtt, hétfőn az Országgyűlésben. Pálffy István, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a keresztények és a kereszténydemokrata politika elleni támadások.
A képviselő szerint "összehangolt offenzíváról" van szó az ellenzék és a sajtó részéről, erre példaként többek között azt hozta, hogy "a sajtó egy aljas rágalommal támadta meg a KDNP elnökét, megpróbálták gyanúba keverni bármi áron is", illetve, hogy az MSZP igyekezett félremagyarázni a KDNP egy javaslatát, Ajkán pedig nem engedik, hogy a Mária rádió felvegye a város nevét.
Határozottan visszautasítunk minden keresztények és a kereszténydemokrata politikusok elleni támadást - jelentette ki. Hangsúlyozta: a KDNP a családok pártja, és nem enged semmiféle rangsorolást a családok között, családban élnek a házasok, a leszármazott gyermekek és az élettársak is.
Rétvári Bence államtitkár az egyházak és keresztények elleni támadásokról szólva azt mondta: súlyos üldöztetésnek vannak kitéve a keresztények Európában. Ilyesfajta támadás indult a miniszterelnök-helyettes ellen is, de - mint mondta - "szerencsére, ha az igazság az oldalán áll, könnyű védekezni". Utalt arra is, hogy a www.kormany.hu oldalon közzétették Semjén Zsolt 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot.
46 hozzászólásarrow_drop_down_circle
KÖZÖSEN TETTÉK TÖNKRE MAGYARORSZÁGOT" FELIRAT "minden BKV busz hátsofelén ez a szennyfelirat!
Milyen pénzből kampányoltat az orbán?
Új hozzászólás