A közterületi médiában az állam továbbra is a Fideszhez köthető vállalkozásokat favorizálja. A kormányváltás óta 90 százalékban e cégek kapták a hirdetési megrendeléseket – derül ki a Kreatív cikkéből. A Kreatív Online a nyári, részletes Közterületi pénzosztás az Orbán-korszakban cikke után kikérte a Kantar Mediától a 2012 első féléves listaáras adatait a közterületi piac állami hirdetési bevételeiről. 2012 első félévében a Kantar adatai alapján az állami szektor 2,12 milliárd forintot költött. Ebből 1,46 milliárd forint ment a Simicska és Nyerges tulajdonába tartozó Publimontba, 240,5 millió pedig a Fonyó Károly érdekeltségébe tartozó, német-társtulajdonú Euro AWK-ba. A Publimont részesedése így 69 százalékos, az Euro AWK-é pedig 11 százalék, ezzel közös részesedésük 80 százalék, ugyanannyi, mint tavaly egész évben volt.
Fidesz-közeliek gazdagodnak az állami reklámokból
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás