"Meghackelték" a Bajnai-Gyurcsány összefonódásra utaló plakátot néhány napja Szombathelyen. Az Orbán-kormányt támogató, a békemeneteket is szervező Civil Összefogás plakátjainak szövegére utalva az „Orbán és Simicska tönkreteszi az országot” feliratú plakátot ragasztottak ismeretlenek. „Meglepődve, de nem csodálkozva értesültünk mi is arról, hogy civilek átragasztották a fizetett politikai hirdetést. Az emberek is érzik már, hogy az ő pénzükből nem arra van szükség, hogy a korábbi időszakot gyalázó kampányokat folytassanak, és valószínűleg erről szól ez a kezdeményezés” – mondta el az ATV-nek Nemény András, a helyi szocialisták elnöke. A vasi szocialisták egyébként azt gondolják, hogy a kormánypropagandára nevüket felvállalva ők is megrendelt hirdetésekkel válaszolnak majd. „Azt gondoljuk, hogy az Orbán-Simicska páros valóban az elmúlt két évben szétlopta az országot, és ebből a pénzből, amit ellopott, mások nevében, a saját céghálózatán keresztül fizetett politikai hirdetéseket...
Orbán és Simicska eltakarta a Bajnai-Gyurcsány duót
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megrázó képeket tett közzé a rendőrség a dunai tragédiáról
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Több darabja is becsapódhatott az Európa fölött szétrobbanó hatalmas tűzgömbnek, videón, ahogy felragyogott az...
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás