Fiam nélkül soha

2012-ben egy magyar nő, egy édesanya, érzelmi fogságban és béklyóban éli életét fiával a világ legtávolabbi zugában.

Képzeljünk el egy okos, több nyelvet beszélő, jó családi és anyagi háttérrel rendelkező fiatal nőt, aki egyik diplomáját szerzi a másik után. Tanulmányait Franciaországban és az USA-ban folytatja. Sikeres bankár és üzletasszony, amikor rátalál a szerelem… A férfi francia, kedves, okos, jóképű. Kitartóan udvarol, és a tenyerén hordja. Ugyancsak bankár, megvan a közös hangnem és az érzelmi szikra… Nyolc hónap múlva már az oltár előtt állnak. Kis szépséghiba a tündérmesében – egy mosollyal, szerelmes estével elsimítva a 18 oldalas házassági szerződés, melyben nem csak a házasság előtti vagyonról, de a házasság alatt megszerzett értékekről is nyilatkoznak: a lényeg az újsütetű férj számára, hogy semmi sem közös! De ez csak formaság, ugyan kit zavar egy kisebb köteg papír, amikor álmai hercege húzza az ujjára a gyűrűt. New York a találkozásé, Párizs a szerelemé, a munka viszont Tokyoba szólítja a friss házasokat. Eddig tündérmese, ugye?

De ez csak a bevezető, hiszen ezután kezdődik a közös élet, egymás igazi énjének megismerése, a családhoz való viszony kiteljesülése, a vallás és a neveltetés összecsiszolása. Patrícia nagy, szerető családot tudhat magáénak Magyarországon, akik mindig mellette állnak, még akkor is, ha csak Skype-on beszélnek nap, mint nap. A férj családja Párizsban él, francia állampolgárok, ám valamiért mégis japán tradíciók szerint nevelték fiúkat. Tokyo egészen más szegmense a világnak, mások a szokások, a nyelv, a viselkedés. Patrícia nem tud japánul, ezért szorgosan nekikezd a nyelvleckéknek, főzőtanfolyamokat vesz, és igyekszik megismerkedni a kultúrával, miközben francia illetőségű bankban dolgozik, hiszen a házassági szerződés értelmében ő látja el saját magát. Lassan csak a szíve alatt kibontakozó új élet a közös!

Már ekkor elkezdődnek a gondok: viták, összezördülések, falhoz vágott poharak, megszorított torok. Itt már érződik nem egy „normális” családról beszélünk, de az áldozat legtöbbször utólag döbben rá, hogy ami éppen vele történik, már átlépett minden tűréshatáron. Az összeütközések elfajulnak, összetört bútorok, felfordulás, fojtogatás, erőszak veszi kezdetét. Az ifjú, ekkor már terhes feleség által kihívott japán rendőrség nem foglalkozik a házastársi vitákkal, hiszen a férj kínosan ügyel arra, hogy vér láthatóan ne folyjon.

A történet persze pereg tovább, földrengés, robbanás, vészhelyzet a Fukusimai erőműt ért károk miatt. Egy nemzet szenvedi a földi katasztrófát, de a családnak, immáron hármuknak (!) sikerül még a káosz beállta előtt repülőre ülni és elhagyni Japánt. Irány Szingapúr, illetve Budapest. Anya és fia otthon, a férj ingázik Szingapúr, London és ki tudja mi között. Patríciának nőként és anyaként azonban már elég. Válni szeretne. Amikor a férje szembesül, a helyzettel ráveszi nejét, hogy adjon még egy utolsó esélyt a házasságuknak. Menjenek el nyaralni, beszéljék meg a jövőjüket, hozzák rendbe a házasságukat. Patrícia először hajthatatlan, de aztán a fiára való tekintettel belemegy a próbálkozásba, nem akarja elvenni az apát a gyermekétől. Talán még működhet is a terv, pár hét, csak ők hárman, távol mindentől…

Ha most visszagondol, biztosan ez lenne az az időpillanat, ahová visszapörgetné az idő kerekét. Ha tehetné, soha nem szállna fel a repülőre…. Bora-Bora a világ lehető legtávolabbi pontja. Mondhatni, ha messzebb mentek volna, már közelebb lennének, hisz a föld gömbölyű. Francia Polinézia általában a földi paradicsom megtestesítője: pálmafák, cölöpházak, a hódító óceán, tökéletes nyugalom, távol mindentől… Pontosan. Távol mindentől! Magyar konzulátustól, jogi képviselettől, kórháztól, orvostól, közlekedési eszközöktől… Keserű és főleg késő a felismerés: ez volt a valódi cél. Alig értek a szigetre a férfi elveszi és eltünteti Patrícia, és a gyermek útlevelét. Újra kezdődik az elnyomás, tettlegesség, bántalmazás, fogva tartás, a terror. Nem tudják elhagyni a szigetet, és nincs senki, akihez fordulhatna gyermekével, se bűnügyi orvos szakértő, se ügyvéd, se rendőr - hiszen a törvény csak akkor lép közbe a családon belüli erőszak kapcsán, ha már igazoltan vér folyik! Patrícia utolsó reménye ekkor már Magyarországon élő családja, akik 2011. decemberében szembesülnek a keserű ténnyel, hogy lányuk és unokájuk tulajdonképpen fogoly…

Eltelt egy év és a család töretlenül küzd a távolban rekedt anya és kisfia jogaiért. Mindeddig hiába. Beszélgetésünkön Patrícia húga minden részletbe beavat. Másolatokat húz elő, fényképeket, és videókat a tündéri kisfiúról és nővéréről, majd megmutatja az általa létrehozott Facebook közösségi oldalt. A cím találó: Not without my son, itt bárki írhat, hozzászólhat, vagy utána olvashat a jogi procedúra eseményeinek. Egy éve aggódó testvérként a napjai azzal telnek, hogy minden apró lehetőséget felkutasson és megragadjon nővére kimentésére. Igen kimentésére, mert a történetnek még koránt sincs vége: Mint kiderült a férj Bora Borán közben beadta a válókeresetet, Patrícia tudta nélkül. A kereset mellékleteiben olyan kikért adatok vannak (pl. anyakönyvi kivonat), melyen látszik, hogy a férj csupán pár héttel a kiutazásuk előtt szerezte meg azokat az okmányirodában. Senki számára nem kérdés már, hogy a „családi nyaralás” tulajdonképpeni célja, Patrícia ellehetetlenítése volt. Bizonyosságot nyertek a férj fenyegetései „ha elhagysz, minden pénzemet arra költöm, hogy elvegyem tőled a gyereket…” – meséli kissé indulatosan Veronika. Hiszen testvére, Patrícia azzal is csak a bíróságon szembesült, hogy immár Bora Borai lakos. Erre akkor derült fény, amikor azt a kérdést firtatta, hogy mi alapján fogadták be férje kérelmét a Polinéz bíróságon, hiszen egyikük sem idevalósi. A később kikért, – a bora borai önkormányzatnál meghamisított adatszolgáltatáson alapuló – állandó lakcímet igazoló papírok azt mutatják, hogy már 2011. október 24-e óta Vaitape az állandó lakcíme neki, és gyermekének. Az senkit sem érdekelt, hogy csak 2011. november 18-án, azaz majd egy hónappal később érkezett kisfiával életében először állítólagos állandó lakcímére. A bíróság tökéletesen figyelmen kívül hagyta ezt a tényt és az ebből következő áldozati jogokat. Így, a tények ismerete nélkül döntött úgy, hogy a kisfiú előtt lezárja a határokat. Lezárja, azaz a gyerek nem mehet sehová, amíg a válóper le nem zárul, és mivel Magyarország korábban megsértette a hágai gyerekjogi egyezményt, ezért Patrícia is megbízhatatlannak minősül. Sőt a férj keresete most már arra is irányul, hogy gyermekét teljesen elvegyék az anyától.

Az anyuka és kisfia

Patrícia családja minden lehető emberjogi, családjogi, nemzetközi fórumot megkeresett problémájukkal. Volt szimpátia-összejövetel a Francia Nagykövetség előtt, volt hivatalos megkeresés Franciaország igazságügyi szervei felé,… de Polinézia túl messze van ahhoz, hogy az eredmények kézzel foghatók legyenek.

Patrícia minden erejével azon küzd, hogy gyermekével visszatérhessen Európába. Célja, hogy egy európai bíróságon, elfogulatlan bírók tárgyalják az ügyét. Még ennyi megpróbáltatás után sem kívánja elszakítani a gyereket az apjától, csupán arra törekszik, hogy a családjához közel, „normális” körülmények között élhessék az életüket. Számára a legkézenfekvőbb megoldás Magyarország lenne, de mivel férjének szülei Franciaországban élnek, Párizs is egy opció. Így a bíróság által kiszabott láthatás zökkenőmentesen is történhetne. De mindez csak egy távoli vágyálomnak tűnik a paradicsomi börtönben. Magyar útlevelét már visszakapta, de mit ér mindez, ha örökre elveszítheti gyermekét.

Azonban Patri nem adja fel. A bántalmazások után, a rendőrségen tett feljelentések közben egy férfi tisztviselő megkérdezte miért nem megy már haza, Magyarországra. Az anya szájából a válasz egyszerű volt:
FIAM NÉLKÜL SOHA!