Információink szerint a meggyilkolt pécsi pszichológusnő gyilkosa, P. László elleni vádirat tartalmazza azt is, hogy a vádlott szexuális erőszakot is elkövetett. Február 18-án a vádirat ismertetésével megkezdődik az aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt P. László pere, aki a vád szerint tavaly júliusban meggyilkolta a pécsi rendőrségi pszichológust, Bándy Katát. A bíróság közlése alapján a vádirat szerint 2012. július 8-án hajnali két órakor a Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a vádlott későbbi áldozatát, akihez szexuális indíttatásból próbált közeledni. A sértett ezt visszautasította. P. László azonban elhatározta, hogy mindenképpen közösülni fog vele, ezért egy közvilágítás nélküli játszótérre kényszerítette, majd erőszakoskodni kezdett. Áldozata védekezett, ezért, hogy megtörje az ellenállását, fojtogatni kezdte, ez okozta a fiatal nő halálát.

Forrás: bama.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Proli
@Mobil123: Nyugi, bent kettő fülű népművészeti remekmű lesz belőle!
Fegyházba fog kerülni tette miatt, az ottani belső regula komolyabb mint az írott törvény.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Proli
@Mobil123: Nyugi, bent kettő fülű népművészeti remekmű lesz belőle!
Fegyházba fog kerülni tette miatt, az ottani belső regula komolyabb mint az írott törvény.
vukkocska
Mi a francnak kerülnek ilyen információk nyilvánosságra? Az is szemét, aki kiadja. Remélem ez a rohadék pedig ott fog megdögleni a sitten.
kkalman
Ez az "egy áldozat egy tettes" felállás hagy még nyitva néhány kérdést.
Ismert, hogy a cigányok egyedül nem támadnak, csak csoportosan. Éjjel meg egyedül nem is mászkálnak az utcán, mindig legalább ketten, hárman vannak, mert úgy erősek.
Bándy Katát nem bántani akarom, de ha igaz az egy egyes változat, miért nem védekezett, vagy ha védekezett, miért nem hatékonyan. Ha másképp nem, akkor akár tökön is rúghatta volna P. Lászlót, és míg az levegőért kapkod, el tudott volna menekülni, akár a saját lakásába is.
A DNS kitől származik, amit találtak a lányon? Ezt sem tudjuk.
Ezeket a kérdéseket majd a bíróság megválaszolja, a többivel együtt, ha egyáltalán van válasz rájuk.
Addig is hölgyek, ha "csak" egy emberforma támad meg benneteket, nyugodtan rúgjátok zacsin, utána meg meneküljetek, ahogy csak tudtok, minél messzebbre.
Proli
@kkalman: Nekem az a gyanúm, hogy Mór kettő lesz ebből!
Valamivel kizsaroltak ebből a humanoidból egy előre összeeszkábált vallomást oszt aláíratták és betanították vele.
A mai Pintér félre rendőrségről feltételezem még ezt az aljasságot is.
kkalman
@Proli: Nem nehéz róluk ilyesmi feltételezni. Szinte semmire nem jó kezdő amatőrök. volt olyan rendőr ismerősöm, még a Kádár rendszerben, aki egy maga egy húsz fős galerit állított falhoz, drogfogyasztás miatt.
Ja, hogy akkor nem volt nálunk drogos, egy se?
Dehogynem, csak nem volt szabad beszélni róla. Működött a struccpolitika, és milyen jól.
A mai rendőröknek meg van kötve a kezük, jórészt csak betanított munkások, traffipax kezelők. A nyomozók is elfogultak, nem az igazságot keresik, hanem a jogot, a pénzt, hogy ki kicsoda, és mennyit fizet. Ez utóbbit volt szerencsém tapasztalni, mikor egy ügyvédet feljelentettem csalás megalapozott gyanújával. A határozat, amivel lezárták a nyomozást, pont olyan hosszú, mint egy önálló Hofi est, csak nem ér annyit.
maci0427
@Proli: Tuti,hogy semmi baja nem lesz!--Ott is ismerősök,haverok vannak!
maci0427
@Proli: Tuti,hogy semmi baja nem lesz!--Ott is ismerősök,haverok vannak!
bakegya
@kkalman: jó ember,csakhogy az emberek nagyrésze jó-szerencsére-így aztán a magyar populációban vizsgáltakból az alkohol, de még a drog is a jót hozza ki és nem a rosszalkodás ösztönét kerekíti felü,mindazzal együtt,hogy van aki csak mosolyog a szeszelők közül,van aki meg néhány pohár bortól is késsel kergeti a családját is..Ez az áldozatokra is igaz/természetesen a nagy számú statisztika ez/.Az agresszió ellenálással általában fokozódik,így azután itt már korlátlanul az erőfölény uralkodik.
tivoli
Mintha nem ugyanarról a dologról beszélne a Bama. Minden hétre van új verzió. A történetük egy erősen fordulatos történet egy folytatásos sorozatban, ahol csak a nevek ugyan azok. Vajon ki írja a forgatókönyvet?
kiring
@Proli: Én is úgy gondolom, a tettes nem a valóságot tárja fel, de szerintem nem a rendőrség keze van a dologban, hanem valakinek pénzért tesz, és tett szívességet P. László
tivoli
@kiring: Én meg úgy gondolom, hogy nem sokat ér a pénzzel "hősünk", hiszen előreláthatólag nem fogja tudni elkölteni. Más lehet a háttérben.
Az is elképzelhető, hogy ő is csak áldozata az ügynek.
balintj
Proli @Mobil123 nem gondolnám, hogy ö lesz bent a hierarchia alján, hogy ö lenne a k.cs.g
azt meg semmiképpen. Az erőszakos bűncselekmény elkövetői, főleg ha gyilkosságot követtek el, nem azok a személyek, akiket odabennt "megtalálnak" a többiek. Sokkal inkább tartani fognak tőle... Régi mese már, hogy akik nők ellen, meg gyerek ellen, azokat kikezdik. Kitől mennyire kell tartani, ez az egyetlen törvény.
gazdag dezső
Összegezve! Nagyon nehéz ám egyszerre a túlzott demokrácia,és a rendfenntartás!!Az ilyen ,és ezekhez hasonló embereket felszólítás nélkül verni,és ütni kellene!! Ja! Persze az már nem a demokrácia??Akkor lehetett kilőni embereknek a szemét is amikor tüntetés volt,ráadásul ártatlannak!Hogy is van ez?? A belügyminiszter miért van még egyáltalán a helyén???És meddig??? Talán ő a biztosíték az olajügyekben??Amit titkosítottak sok-sok évre?Miért van az hogy a rendőrség köreiben is komoly nagy bűnözés van??Ki a felelős??Át kellene gondolni hogy alkalmas-e a belügyminiszter a munkakőrére.!!
gazdag dezső
Arról szólnak a statisztikák /ami sohasem igaz,sőt ellenkezője/hogy csökken a bűnesetek száma!!Hát annyira hogy minden napra jut egy-kettő súlyos rablás,agyonveréssel!!Öreg magatehetetlen embereket vernek halálra akár pár száz forintért is!Van elég rendőr szerintem csak nem odafigyelnek ahova kellene!!El autókáznak szépen nagy sétákon vesznek részt persze autóval! Mint láttuk filmen is az éjszakában hogy éppen vandalizmus kukaforgatás ,és egyéb ment,az ott elmenő rendőrök oda sem néztek,tovább hajtottak!Hát akkor miért is vannak??Vagy már nem is mernek a több vajdalistával szembekerülni?Gumibot,fegyver stb van nekik,hát használják,ne csak séta kocsizzanak! És ne a bűnözőket védjék! Sohasem szereljenek le azért rendőrt mert meg mert ütni egy bűnözőt aki szembeszállt a rendőrrel!!
Levendula
@gazdag dezső: "Két siófoki rendőr leszerelését kérte a testülettől, mert úgy látták, hogy egy ügyben az ügyészség a bűnözőnek adott igazat, őket pedig elmarasztalták. A két rendőr egy lopott talicskát toló férfit fogott el, de a tolvaj megaláztatása miatt az ügyészséghez fordult."
Proli
@kiring: Nem elképzelhetetlen, de akkor a valódi elkövető rendőr!
feri57
Szerelemféltésből ölt. Jegyben jártak, már a gyűrűk is megvoltak, kár hogy így végződött.
Ariana
Annyira jó lenne, ha már leszállna szegény lányról a média. Pláne, hogy minden ilyen cikk után megjelenik pár olyan tudálékoskodó, mint Kkálmán, aki olyan magabiztosan tudja, ő mit tenne egy ötvenkilós fiatal lány helyében egy kétszer olyan erős támadóval szemben, meg Feri57, akinek teljesen reális elképzelés, hogy egy fiatal értelmiségi lány pont egy lecsúszott drogos bűnözővel járt jegyben. Hagyjátok már békében nyugodni szegényt.
miazavalami
@kkalman: A védekezésre reagálnék... Egyik délután leszálltam a buszról , a sövény mögül elém lépett egy nagydarab cigány férfi , elhanyagolt és büdös volt. A környéken senki , a busz elment. Cigarettát kért. Na akkor én úgy megijedtem , hogy meg se tudtam mozdulni. Nem akart bántani , mert amikor mondtam neki hogy nincs elment. De ha akart volna én nem tudok védekezni , mert le voltam "zsibbadva" !
kiring
@tivoli: "Én meg úgy gondolom, hogy nem sokat ér a pénzzel "hősünk", hiszen előreláthatólag nem fogja tudni elkölteni."

Amikor megegyeztek meg véghezvitte, és megkapta érte a pénzt, még nem fogták el a rendőrök. A pénzt meg nélküle is van, aki elkölti. Már, ha egyáltalán így történt.
balintj
feri57 Szerelemféltésből ölt. Jegyben jártak, már a gyűrűk is megvoltak, kár hogy így végződött.
na ez az, végre összeállt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.