Az átalakításokkal a jelenlegi nyugdíjrendszer kevesebbe kerül, mint két éve, a kormányzat nem tervezi annak további módosítását. A mai trendek mellett 2030-ban kerül majd annyiba a nyugdíjak kifizetése, amennyibe 2010-ben. Ha a fenntarthatóságnak ez a folyamata nagyobb gazdasági teljesítménnyel párosul, akkor a demográfiai nehézségeket is lehet ellensúlyozni – mondta Asztalosné Zupcsán Erika. A nyugdíjszerű ellátásokat is figyelembe véve hárommillió nyugdíjasról beszélhetünk, ténylegesen azonban 2,7 millió a nyugdíjasok száma, ám ennek alig több mint a fele – mintegy 1,4 millió – szerzett saját jogon öregségi nyugdíjat. Kiemelte: a statisztikák azt mutatják, hogy ma Magyarországon meg lehet élni a nyugdíjból, hiszen százezer forint az átlagos nyugdíj, az átlagkereset pedig százharminc-száznegyvenezer forint. Ebből az is következik, hogy a szegénységi kockázat elsősorban nem a nyugdíjasokat érinti.

Forrás: hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tűzróka1939
100000 ft-os átlag nyugdíj . 130000-140000 ft-s átlagkereset . Akkor minden rendben ! Hej be jól él a magyarság ! Jó lenne egyszer már külön választani a kimondottan jól keresőket az alamizsnáért dolgozóktól és a nyugdíjasok táborát is két csoportra bontani . Kiváncsi lennék azokra az átlagokra .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
marlin
Tömegesen fognak betelepülni a németek, franciák svédek, stb, most, hogy ez az Asztalosné Zupcsán Erika elárulta, hogy "itt van már a Kánaán"!! :))
csikknorisz
@tűzróka1939: Átlagban én is dollárcsilliárdos vagyok. Ez úgy jött ki, hogy Bill Gates anyagi helyzetét átlagoltam a sajátommal. Tehát semmi okom panaszra. :)
tűzróka1939
@csikknorisz: Irigyellek :) Neked akkor bejött az élet . Azért jó olvasni végre egy elégedett ember írását is :)
Január
@marlin: Szerintem a hölgynek tapasztalatból kellett volna nyilatkoznia, nem a statisztikai adatokra hivatkozva.
Hazugság fokozás: hazugság, még nagyobb hazugság, statisztika.
Don Quijote
Akkor legyen ezután mindenkinek ennyi a nyugdíja fizetése, természetesen ott fenn is!!
dubitus
Szeretnék már találkozni egy átlag magyar polgárral!
Olyannal, akinek van:
- átlag alapterületű lakása,
- átlag fizetése,
- átlagos méretű kiskertje,
- átlagos stb.-je!
.
Amíg legalább egy ilyet nem tudnak mutatni, csak annak a statisztikának hiszek, amit ÉN HAMISÍTOK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.