A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkahelyük a lakóhelyüktől 100 kilométernél messzebb van vagy hat óránál többet kell utazniuk. Egy személyre az első hat hónapban havi 100 ezer, a második hat hónapban 60 ezer, a harmadik hat hónapban pedig 40 ezer forintot lehet kapni, albérleti díjra és közüzemi díjra. Ha ezt összeadjuk, kiderül, hogy egy mezei álláskereső a másfél év alatt összesen 1,2 millió forint állami támogatást kaphat, ha az ország másik felén talál állást. Utána semmit. A parlamenti képviselők munkáját ennél sokkal többre becsülik, hiszen jóval több pénz jut lakhatásukra, utazásukra. A lakhatási támogatásuk havi 115 950 forint (az kaphatja meg, akinek a fővárosban vagy a választókerületében nincs lakása). Emellé jön még a választókerületi pótlék, amely 140-672 ezer forint között lehet havonta (attól függően, milyen messze van a fővárostól a választókerület).

Forrás: hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Budapesten képviselö, az Alkotmány utcában " lakik" és Békéscsabára van bejelentkezve...Ez akkora kiskapu, hogy egy zsiros képviselö be sem fér rajta...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zipper
sonderkommando !

Meg ! Motorfűrésszel...
Boros Anikó
A jelentéktelen emberek ,jelentősen meggazdagodtak ebből is .
Van még pénz !!!Rablók !!! Kik a legnagyobbak a rablásban büntetlenül ,még a dédunokájuknak sem kell a kisujjukat sem mozdítani, és legálisan dőlt és dőlni fog a pénz.Hogy rothadnának már el ,és azt vegye el mindegyiktől a mindenható ki a számukra a legkedvesebb.Pusztuljanak a férgesei.
kedwes
@sonderkommando: Mert akkor, megérné a Kalasnyikov?
kecskes laszlo
@sonderkommando: @Boros Anikó: Többször elgondolkodok amikor a gyerekeim esélyegyenlőtlenségére gondolok ezekkel szemben.Ez nem igaZSÁGOS és ebben nem szabad beletörődni !
gabrella
Fizetésben annyira értékelik magukat,de a munkájuk tizedét sem éri.
sonderkommando
@kecskes laszlo: Ezeket a közönséges fehérgalléros bűnözőket nem érdekli sem a te, sem mások gyermekeinek jövője. Őket a hirtelen meggazdagodás és a jövőben gyümölcsöző kapcsolatok érdeklik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.