»Agyagba döngölni a kommunistákat a választásokon« – pontosan így hangzott el tőlem 1989 szeptemberében Zalaegerszegen egy pótválasztáson. Egy teherautó platójáról beszéltem Csengey Dénessel. A rendszerváltás nyögvenyelőssége: hogy még mindig azon vitázunk, volt-e, kellett-e volna forradalom, vagy hogy éppen most csináljuk-e a forradalmat, mind azzal magyarázható, hogy az első választáson sajnos nem sikerült agyagba döngölni a kommunistákat. Így 1994-ben, és 2002-ben is nagy erővel tudtak visszatérni, és egészen 2010-ig húzták. Ebből a 25 évből tízet töltött jobbközép vezetés mellett az ország, a másik 15 esztendőben posztkommunista vezetés alatt működött. Ebben persze ott volt az SZDSZ is, de meghatározó módon az MSZP érték-, és érdekrendszere határozta meg a döntéseket. Ez a 15 év arról szólt, hogy a szocialista párt saját hatalmát mentse át, ennek érdekében kötöttek szövetséget olyan tőkés-, vagy intellektuális csoportokkal, melyek megakadályozták, hogy valódi rendszerváltás...

Forrás: mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Igazad van zsóttika. A turulvezér eszméje ugyanis maga a megtestesült pártállami diktatúra, amit nincs hova és miért forgatni. Csak eddig jól leplezte.
bundi
ahan, akkor gondolom most is kiállnak a tudjuk ki (v mint voldemort, vagy viktor) térdre csuhások, jelszava mellett.
Yeromos
Tényleg nem köpönyeg forgatók 89-ben még liberális párt volt (2000-ben lépett ki a liberális internacionáléból)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.