Lázár János miniszterelnökségi államtitkár, a trafikok botrányos pályáztatását lehetővé tevő új dohánytörvény előterjesztője csütörtökön a Parlamentnek a trafiktörvény módosítását nyújtotta be. Ebben a képviselő javaslatot tesz arra: legalább 10 százalékos minimális árrést állapítsanak meg a dohányárukra. Ez busás üzletet ígér a most üzlethez jutott vállalkozóknak. Eddig az árrés 3-4 százalék között mozgott. A javaslat indoklása szerint az árrés-emelés célja, hogy azok a dohánytermék-kiskereskedők is biztosíthassák a dohánybolt "szerény jövedelmezőségét" akik elsősorban (vagy kizárólag) a dohánytermékek forgalmazásából kívánják bevételeiket biztosítani. Lázár János ugyanakkor úgy fogalmaz: a dohánybolt fenntarthatóságának biztosítása nem öncél, hanem - így Lázár - "azon népegészségügyi érdeknek van alárendelve, azaz dohány-értékesítési csatornákat szűkíteni, ellenőrizhetőségüket, felelősségre vonásukat biztosítani szükséges . " Fordítunk: az egészséges fiatalok érdeke, hogy jól...

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Megnyugtatok mindenkit, hamarosan emelni fogják a dohány hatósági árát... Sok ezer embert tettek megint a kilátástalanság kosarába, hogy ne maradjanak az út szélén, biztos szavazókat szerezve.
vörösfuvalat
Tipikus fideszes eljárás. Először a szöveg :meg akarjuk védeni a fiatalokat a káros cigitől.A gonosz multiktól elvesszük az értékesítést és odaadjuk a rászorult kisvállalkozóknak, a csökkent munkaképességűeknek.
Aztán: Fideszes polgármesterek , gyerekei a párt hűséges emberei igazgatósági tagok kapták a 20 évre biztos bevételt jelentő kiváltságot. Most meg duplájára emelik az árrést. Nehogy szűkölködjenek a hűséges pártszolgák.Hiába a biztos párt választónak is ára van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok