Teljesen elfogadhatatlan a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az EP illetékes szakbizottsága elé - mondta újságíróknak Gál Kinga, a magyar néppárti EP-delegáció tagja. A fideszes politikus az EP állampolgári jogi, belügyi és igazságügyi bizottságának (LIBE) brüsszeli ülése előtt úgy nyilatkozott: a szokatlanul terjedelmes - 31 oldalas - dokumentumban tényszerűen nem helytálló megállapítások, illetve csúsztatások tömkelege található, és az egész szöveg hangvétele kifejezetten sértő Magyarországra nézve. Gál Kinga szerint a jelentéstevő lényegében azt követeli, hogy a magyar kormányoldal vonjon vissza mindent, ami Magyarországon az alkotmányosság tekintetétben 2010 óta történt. "Ezzel a jelentéssel egyértelműen elkezdődött a választási kampány, és annak a legdurvább politikai formáját láthatjuk" - jegyezte meg. A fideszes EP-képviselők közleményt is kiadtak, amelyben...

Forrás: hajdupress.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.