Elemzők szerint nincs szükség a Varga Mihály által bejelentett egyenlegjavító intézkedésekre, azokat valójában az Európai Bizottság meggyőzésének érdekében hozták, mert ha kikerülnénk a túlzottdeficit-eljárás alól, az jó pont lenne a választási kampányban a kormányoldal számára. Ám ettől még nem tudnának osztogatni. Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza egyetért azzal, hogy csak az EU miatt van szükség az egyenlegjavító intézkedésre: „önmagában tartható lett volna a hiánycél, így nem látom szükségesnek.” Az elemző úgy tudja, a jelenlegi költségvetésben „csak 1-2 adónemben van elmaradás”, máshol inkább pozitív, vagy korrigálható a mérleg. Bár a 2014-es választásokra „jó pont lenne”, és kampánycélokra felhasználható eredmény lenne az eljárás megszűntetése – „minden plakáton ez szerepelne” – ám „osztogatni így sem tudnának”, vélekedett Suppan.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

alfás
ezek a plakátok, - tartalomtól függetlenül -, nem környezetszennyezőek?
ilyenkor hol vannak a (sötét)zöldek!?
mert amikor ki akarnak vágni három fát,az elkerülő nullás miatt,ami rengeteg ember életét megkönnyíti,akkor mocskos mód tudnak tiltakozni!
csegala
Még a budipapírra is ezt nyomtatnák. Az alkotmány asztala helyett lenne egy puttony kitéve az önkormányzatoknál, és ez lenne a Varga "ez bejött" puttonya.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.