A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, kedden. Céljuk, hogy ne véletlenszerűen, hanem teljesítményük és tehetségük alapján válasszák ki a rendőri vezetőket, a megfelelő rendőrök kerüljenek vezetői beosztásba - szögezte le Pintér Sándor. Szólt arról, hogy a tiszthelyettesek különjuttatását jövőre megemelné a tárca, s a tiszti állomány körében is emelést terveznek. A belügyi tárca kiemelt figyelmet fordít a fogvatartottak képzésére, foglalkoztatására is. A miniszter elmondta, alapfokú képzésben 787-en, középiskolai képzésben 92-en vesznek részt, 17-en szakintézmény tanulói, 38-an pedig felsőfokú tanulmányokat folytatnak a büntetés-végrehajtási intézményekben. Ezen felül tavaly lényegesen több, mintegy 9000 fogvatartott számára biztosítottak munkát. Ebben nagy jelentősége volt annak, hogy a rendészeti, de még a honvédségi állomány számára is a...

Forrás: fidesz.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

scandináv
"A belügyi tárca kiemelt figyelmet fordít a fogvatartottak képzésére, foglalkoztatására is."...bánjanak is velük rendesen...mert megérdemlik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.